szóval két nappal ezelőtt Anya
megkönyörült rajtam, és L-el, meg E-vel, meg a nénikémmel, meg Luisával, meg Anyával, meg ugyebár az egész énemmel (sokan voltunk, na) megengedte, hogy az Avason fussunk. már mikor indultunk, sötétedett, és az Avason sötétedés után meg igen szimpatikus egyéniségek járkálnak, úgyhogy így visszagondolva ez nem is volt olyan nagyon Nobel-díjas ötlet. na mindegy, felfutottunk a lépcsőn, és természetesen felrángattam az elmaradhatatlan Luisát is. találkoztunk a futótársainkkal, és némi igazi futás után az Avason 200 m-es köröket róttunk valami kézilabdapálya körül. az előzőelőző bejegyzésben megjegyeztem, hogy a népkertben annyira utálok futni, mint ahogyan utálom pandamacis sapkákat.mégpedig azért utálok ott loholni, mert csak körbe és körbe és körbe kell futnom. ami ugye mérhetetlenül unalmas. de a népkertben legalább 1 km egy kör. itt meg ugyebár 200 méter. annyira untam, hogy szívesebben számolgattam volna a hajszálaimat. értitek. ezután hazakísértük a kuzinokat meg a nénikémet, majd egy horrorfilmbe íllő hazafutást produkáltunk Anyával, ugyanis megjelentek a „szimpatikus egyéniségek”, a közvilágítás meg nem mindenhol olyan jó. vagyis nem mindenhol van. vagyis sehol sincs. összesen kb 5 km-t tettünk meg. félve, de zombieharapás nélkül érkeztünk haza. http://nagybetusfutas.blogspot.hu/
