Budapest közlekedésének problémája a tömegközlekedés
átszervezésével és az autós forgalom biztosításával oldható meg.Tóth Gy. László
Elérte a kritikus tömeget a magyarországi öngyilkosjelöltek száma. Ez már önmagában is komoly társadalmi probléma lenne, ám akikről szó van, mások életét is kockáztatva próbálnak meg átlépni a túlvilágra. Közben arról beszélnek, hogy ők azok, akik nem szennyezik a környezetet, ráadásul egészségesen élnek.
Valamelyik nap az autómban ülve balról egy kerékpáros tűnt fel mellettem. Miután öngyilkossági szándékához nem akartam asszisztálni, jóhiszeműen jobbra rántottam a kormányt, de ott sem volt hely, mert arról meg éppen egy motoros előzött. Mindez egy egyirányú, telített, háromsávos úttesten, ami azt jelenti, hogy a tőlem jobbra és balra eső sávban is haladt egy autó.
De ma már a járdán sétálva sem vagyunk biztonságban. Közben a kerékpárosok egyre többen vannak, trendi lett ijesztő ufószerű lénynek öltözve mozgatni ezt a fémvázas micsodát, aminek a tulajdonosai beazonosíthatatlanok, így aztán azt visznek vagy küldenek a másvilágra, akit akarnak. A kerékpárosok a modern kor hőseinek hiszik magukat, pedig csak egy rosszul szervezett társadalom bomlástermékei ők. Vajon mi lehet azoknak a szülőknek a fejében, akik egysávos, szinte járhatatlan minőségű autóutak szélén kerékpárra ültetik a hat-nyolc éves gyermekeiket is? Hogy most együtt a család, mert együtt tekerünk? Tekerünk a tóra? Meg a pusztába? Persze a balliberális, szabadosság-központú médiamanipulátorok által megdolgozott közvélemény abszolút kerékpárpárti, hiszen ez is egy alternatív mozgalom, a szervezett világvárosi közlekedéshez képest más. És ami más, az mindig jobb annál, ami van. Éppen ezért nem tűrnek semmiféle szabályozást: jönnek szemből, oldalról, hátulról, autóúton, gyalogjárdán, hidakon, alul- és felüljárókban, játszótereken. És miután már elég sokan vannak, egyre agresszívabbak. Követelésekkel állnak elő, amiket az LMP zavaros identitású politikusai is támogatnak. Ebben is méltó utódai az SZDSZ-nek, és partnerei az MSZP-nek. A közhangulatnak engedve a fővárosi önkormányzat kerékpár-kölcsönzőket létesít a város különböző részein. Reklámok buzdítanak arra, hogy járjunk biciklivel iskolába, munkába, tárgyalásra. De arról senki nem beszél, hogy ebben a rossz levegőjű, szmogos városban vajon milyen állapotban érkezik a kerékpáros esőben vagy mondjuk egy harmincöt fokos nyári napon a tárgyalásra. És miért köteles elviselni bárki, hogy munkatársa vagy tárgyalópartnere rosszul öltözött, ráadásul izzadt, füstös és büdös legyen? Ha az ember tartósan egy kék busz után teker, bizony nem árt zuhanyozni, átöltözni.
Mielőtt bárki azt hinné, hogy valójában a kerékpározás betiltását követeljük, tisztázzuk: nem a kerékpárral van baj, hanem a kerékpározókkal, pontosabban a használat helyével. A kerékpár a vidéki Magyarország egyik kedvelt közlekedési eszköze. A kerékpározás sokaknak sport, hobbi vagy éppen szent őrület. De az egészség megóvásánál is sokat segít. Nincs ezzel semmi baj. A baj ott kezdődik, amikor egy túlzsúfolt világváros közlekedésének problémáját néhány civil – politikusokkal öszszefogva – a kerékpározás népszerűsítésével óhajtja megoldani. Ez pótcselekvés: a figyelemelterelés tipikus esete. Nyilván sokkal egyszerűbb és olcsóbb a kerékpározást reklámozni, mint egy város közlekedési gondjait megoldani.
Budapest közlekedésének problémája csak a tömegközlekedés átszervezésével és hatékonyságának javításával, valamint az autós forgalom biztosításával oldható meg. Ahol van hely, ott készüljön kerékpárút, de a szűk keresztmetszet miatt az autósávok csökkentése megoldhatatlan problémákhoz vezet.
Nem kell ahhoz közlekedési szakembernek lenni, hogy az ember lássa: a kerékpárok feltűnése Budapest utcáin összességében rendkívül sok kárt okoz. Egy-egy kerékpáros miatt sokszor kilométeres kocsisorok torlódnak össze, nagyban növelve ezáltal a környezetszennyező anyagok kibocsátását. Piros lámpánál a már korábban nagy nehezen leelőzött kerékpárosok – többnyire jobbról – viszszaelőznek, majd zöld jelzésnél az egész kezdődik elölről. Nem tudhatjuk, kinek áll érdekében a városban közlekedő autók 50-55 kilométeres haladási sebességét 10-20 kilométeresre – vagy éppen nullára – csökkenteni, és miért kell asszisztálni az öngyilkosjelöltek számának további növekedéséhez.
Azt persze készséggel elismerjük, hogy a kerékpározás az élet és a szabadság kiteljesítése…
Tekerni emberi jog. De mindig? És mindenütt?
A szerző politológus
