Kiss Csaba szinház igazgató a buzilobbizásró az egyre durvuló  hangnemről

A magyar színházi életben a rendszerváltás óta egyre durvul

a hangnem, a szakmai kérdésekről való lényegi beszélgetések helyett politikai csatározások, A színészoktatás helyzetéről való beszélgetések helyett az elhatárolódások és hűségeskük zajlanak – mondta lapunknak adott interjújában Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti igazgatója.

Mi egyfajta sziget vagyunk ebben a tengerben – mondja Kiss Csaba 
– Mit szól ahhoz, ami jelenleg a magyar színházi életben zajlik? Buzilobbizás, nyílt színi összeveszések. Ha úgy tetszik, a szakma helyett erről szól ma a színház.
– Sajnos, a rendszerváltás óta egyre durvul a hangnem. A szakmai kérdésekről való lényegi beszélgetések helyett politikai csatározások zajlanak. Az egyetem tanáraként felháborítónak tartom, hogy egy százötven éves felsőoktatási intézményt így, egyetlen jelzővel le lehet minősíteni. Természetesen ebben a dologban teljes mértékben a jelenlegi és a volt rektor, M. Tóth Géza és Ascher Tamás mellett állok. A színészoktatás helyzetéről, új útjairól való beszélgetések helyett most az elhatárolódások és hűségeskük zajlanak, amelyek szekértáborokba kényszerítik az embereket és a vélemények sokszínűségét, árnyalatait politikai hitvallások fekete-fehérje foglalja el.

– A miskolci színház hol helyezkedik el ebben a „kultúrharcban?
– Mi egyfajta sziget vagyunk ebben a tengerben, próbálunk a napi művészeti kérdésekkel foglalkozni. Vidéki színházvezető társaim ugyanebben a helyzetben vannak, hiszen Jordán Tamás, Gemza Péter, Tasnádi Csaba, vagy Cseke Péter színháza sem politizál közvetlenül az előadásaival. Az igazgatói pályázat idején éltem át nagyon drámaian a politikai erőtér jelenlétét, hiszen a másik pályázó Koltay Gábor köztudottan erős közéleti szereplést vállalt, elődöm Halasi Imre pedig szocialista országgyűlési képviselő is volt egy időben. Hozzájuk képest, ha úgy tetszik „szimpla” szakmai jelöltként jutottam ehhez a poszthoz, s a napi politikától való távolságot azóta is igyekszem megtartani. De úgy érzem, ezt a törekvést mindenki elfogadta, és a Miskolcon zajló műhelymunka, fesztiváljaink színvonala, aktivitásunk igazol bennünket. Teljes cikk.http://nol.hu/kultura/sinadragban-a-deszkakon-1469249