Nem menekült, aki roma.

A menekültté nyilvánításhoz nem elegendő annyi, hogy valaki magyarországi roma.
WASHINGTON. A Kanadai Szövetségi Bíróság visszautasította egy magyar roma férfi menekültkérelmét, visszautasítva annak azt az állítását, miszerint Magyarországon elsöprő, általános romaüldözés folyik – közölte a National Post című kanadai napilap.

Varga Mário Gyula ügyét együtt tárgyalták az anyja és a féltestvére esetével. A három magyar állampolgár azt állította, hogy ki voltak téve a Varga „erőszakos striciként” jellemzett apja általi, családon belüli erőszaknak, valamint a romellenes neonáci bandák általi faji üldöztetésnek. A Bevándorlási és Menekültügyi Testület (IRB) elnevezésű független közigazgatási bíróság befogadta a család ügyét, de bebizonyosodott, hogy Varga valójában egyáltalán nem retteg az apjától, és a szavahihetőségét olyan állítások is megingatták, miszerint a kutyája lenyelte a mobiltelefonját. A menedékkérő ezután fellebbezett a közügyi vitás kérdések eldöntésében illetékes Kanadai Szövetségi Bírósághoz.

A bíró szerint ésszerű volt az IRB-nek az a megállapítása, miszerint Magyarország képes megvédelmezni Vargát, aki így nem jogosult arra, hogy Kanadában maradjon. MTI