A Fidesz az MSZP nélkül is létrehozza az otthonvédelmi alapot.

 

A FIDESZ az MSZP nélkül is létrehozza a közös költséggel terhelt
társasházak részére az otthonvédelmi alapot. Az MSZP éppen Miskolcon
kószáló országgyűlési képviselői mostani légből kapott javaslatukkal
csak félre akarják vinni a fészekrakók kilakoltatásának és a
nyomortelepek felszámolásának ügyét.

Ráadásul fáziskésében is van az MSZP, amikor utólag azt indítványozza,
hogy külön alapot kell a fészekrakók által lelakott és hitellel
terhelt lakóházak számára.

Gúr Nándor és Varga László országgyűlési képviselők lemaradtak egy
körrel, amikor kisszerű politikai haszonszerzésük újabb fejezeteként
milliókkal dobálóznak. Csak egy héttel maradtak le, hiszen épp a múlt
héten jelentettük be, hogy otthonvédelmi alapot hozna létre a
Fidesz-KDNP a fészekrakók által eladósított társasházak megsegítésére.
A frakció a közgyűlés elé terjeszti a javaslatot, amit a jövő héten
meg is tárgyalunk.

A FIDESZ-KDNP és a városvezetés továbbra is elkötelezett a
rendteremtés mellett, ezért a kilakoltatások után rendszeresek a
hatósági ellenőrzések. Míg a fészekrakókat a Gyurcsány kormány alatt
betelepítették, addig most már folyamatos az antiszociális és
adósságot felhalmozó családok kiköltöztetése. Eddig 58 hatósági
végrehajtás történt az ügyben.
Miskolc tulajdonába került lakásokat folyamatosan felújítják, hogy
olyan emberek költözhessenek be azokba, akiket szívesen fogad a
lakóközösség.

Miskolc, 2014. június 4.

Soós Attila,
a Fidesz-KDNP frakciószóvivője