Kellett ez a pár nap amíg elhalkul
a robaj, kihunynak a fények és lassan, de biztosan visszaveszi Coelho és Ponciusz Pilátusz az üzenőfalakat, amiket ebben a pár napban az Ultrabalatonos fotók, történetek és nagy amplitúdóval történő vállcsapkodások uralnak. Teljesen jogosan.
Nagyon sok féle-fajta gondolat tud felmerülni az emberben az Ultrabalatonnal kapcsolatban. Nem fogok most belemenni ebbe a Bulibalaton-Ultrabalaton vitába, megértem mindkét oldal érvelését. Nekem, és azt hiszem az egész DK ügynek fontos az Ultrabalaton. Ez a verseny csapattá kovácsolja a futókat, mindennél erősebb közösségi élményt nyújt. Erős fegyver a kezemben, hogy a futással ismerkedő emberkékből futókat kovácsoljunk.Mindemellett bízom abban, hogy a DK Team futók mindegyike nagy tisztelettel és sportszerűen viseltetett az egyéni futók felé. Számomra az Ultrabalaton továbbra is az egyéni futókról szól.
Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy mennyire becsülöm ezeket a hősöket, akik sokszor munka, vagy gyermeknevelés mellett amatőr, hobbi sportolóként készülve képesek emberfeletti teljesítményre. Akármikor tudok 6 másodperc alatt a sírás határára érkezni, már kapar a torkom amikor látom például a Velencei-tó futóikonját Janót befutni, ahogy a felesége sírva fogadja és az egész család ott várja a célban. Ha van idilli kép a családról a fejemben, akkor nagyságrendileg Janó családja az. Ha van boldogság, ami értelmet ad az életnek, akkor Janó élete és a családja ilyen lehet. Látom kicsiben is Szaszáéknál ezt a modellt és nagyon jó mintát ad nekünk is. Barnabás minden héten ott totyog a terepfutóversenyeken, fenn van Szaszával a hegyen, fotóznak, nézegetik a futókat. Találkoztunk a Terep50-en is a BudaTrailen is és megannyi terepes eseményen. Milyen eséllyel lesz belőle egészséges fiatal? Barnabás nem cigiző alkoholistákat lát otthon bámulni a tévét, hanem kirándul, tiszta levegőn van és sportolók között nő fel. Minta van, csak észre kell venni.
De vissza az Ultrabalatonra. Az idei évben is a DK Team adta a legnagyobb közösséget. Csak a fényképeket nézegetve döbbentem rá, hogy mennyire nagy dolog, hogy a Lubics Szilvivel és Lencsés Éva nénivel futhatok egy csapatban. Lencsés Éva néni története talán nem annyira ismert, de kötelező olvasmány lehetne szüleink korosztályának. Éva néni 61(!) évesen kezdett futni, hogy aztán maratonok, Mátrabércek és sárvári ultrák rendszeres résztvevője legyen. Őrület nagy dolog, amit csinál. Tessék elolvasni. Most.
Az Ultrabalaton változik, ez az élet rendje, de amíg ilyen történetek, ilyen példaképek futnak köztünk addig én nekem ott a helyem, hogy lássam őket, hogy beszélhessek velük, hogy mellettük futhassak néhány méteren. Talán a mostani váltós fiatalok között is lesz olyan, aki észreveszi ezeket a történeteket és inspirálja, hogy futóvá váljon, talán közülük kerülhet ki a következő Lubics Szilvi, Lencsés Éva néni, Pecsenye vagy Németh Csabi. Az élet szép.
Update: Most látom Olivér Kabócát linkelte. Hihetetlen történet ő is. Nincs az isten, hogy ne remegjen bele a gyomra az embernek abba a pillanatba, amikor 212 kilométer után a 200-as betűmérettel szedett 10 centis betűkkel szedett UB szalagot a szeméhez emelte, hogy el tudja olvasni, hogy melyik felén van a felírat, hogy feltartsa a fotóhoz. Belém égnek ezek a pillanatok örökre, ezt is a futásank köszönhetem. http://dagadtkocsog.blog.hu/