Az első ízben 2013 szeptemberében megrendezett Katolikus

Társadalmi Napok

idei házigazdája Miskolc. Az egynapos esemény kiemelt célja a Katolikus Egyház válaszainak bemutatása a

társadalom aktuális problémáira. 2014. szeptember 13-án kerekasztal-beszélgetések, előadások, koncertek,

családi játékok várják az érdeklődőket Miskolcon, a Szent István téren.

A KATTÁRS rendezvény szervezői idén szeptemberben hazánk egyik társadalmi és gazdasági kihívásokkal teli

városában, Miskolcon tartanak egynapos programot. A tavaly őszi háromnapos rendezvényen közel 18 ezer

látogató vett részt. A Nemzeti Múzeum kertjében felállított sátrakban több mint negyven olyan katolikus

intézmény és civil szervezet mutatkozott be, amelyek jelentős eredményekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek

a rászorulók – hajléktalanok, fogyatékkal élők, börtönviselt emberek stb. – érdekében végzett munkában. Az

eseményt követően egyértelművé vált az egyházi és civil személyek alkotta szervezőbizottság számára, hogy

komoly igény van a folytatásra.

„Szeretnénk minél több hívőnek és nem hívőnek, akik felelősséget éreznek szűkebb hazájuk sorsának jobbra

fordításáért a Katolikus Egyház tanítását oly módon megmutatni, hogy felfedezzék annak erejét és életüket

átformálni képes gazdagságát” – fogalmazott Dr. Veres András, szombathelyi megyéspüspök, a Magyar

Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának elnöke, a KATTÁRS egyik létrehívója.

„A rendezvény célja katolikus módon megszólítani a városlakókat és vidékről érkezőket, megismertetve velük

főbb szociális, oktatási és nevelési programjainkat, amelyekkel a hétköznapok során képviseljük a Katolikus

Egyház tanítását. Izgalmas előadásokat, érdekes kerekasztal-beszélgetéseket, neves fellépőket szervezünk

egymás mellé, hogy eljusson az üzenet azokhoz is, akik nem templomban és egyházi médián szocializálódtak” –

tette hozzá Dr. Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli Exarchátus püspök exarchája.

Palánki Ferenc, az Egri Főegyházmegye segédpüspöke és érseki helynöke szerint a rendezvénnyel azt szeretnék

megmutatni, hogy a Katolikus Egyház különböző szociális, karitatív, kulturális vagy éppen oktatási intézményein

keresztül hogyan jelenik meg a világban Jézus szeretete. Az Ő szeretetének legjellemzőbb vonása, hogy „nem

megy el részvét nélkül semmiféle ínség mellett”.

A kerekasztal-beszélgetéseken, előadásokon, koncerteken a régiót képviselő fellépők mellett,

viszontláthatjuk majd a budapesti KATTÁRS néhány sikeres előadóját is. A kitelepült sátrakban pedig a régió

katolikus társadalmat szolgáló szervezetei mutatkoznak be interaktív programokkal, emellett ifjúsági és

gyerekprogramok várják az érdeklődőket egész nap.

A rendezvényt megelőző nap délutánján, szeptember 12-én a Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola és a

Miskolci Egyetem mini-konferenciát szervez, amelynek témája a gazdaság és az oktatás lesz.

A KATTÁRS egyházi hátterét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága adja

Veres András püspök vezetésével. A rendezvény lebonyolítását és szervezését a keresztény vállalkozókat

és üzletembereket tömörítő ÉrMe Üzleti Hálózat végzi, a program tartalmáért pedig a Sapientia Szerzetesi

Hittudományi Főiskola speciális Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban (KETEG) elnevezésű képzésének

A szervezők mindenkinek szeretnék üzenni: társak vagyunk az örömben és gondban, a reményben, jóban és

rosszban, s főként a bizalomban!

További részletek és információ, folyamatosan frissülő tartalom: www.kattars.hu