„Tüntesd el Fenyőt” – Tasnádi terhelő vallomást tett Gyárfás Tamásra

Terhelő vallomást tett Tasnádi Péter Gyárfás Tamásra, a Magyar Úszószövetség elnökére.

A bíróságon azt mondta: Gyárfás arra kérte, tüntesse el Fenyőt – számolt be a Pesti Srácok.

A Magyar Úszószövetség elnökére, a korábbi Nap Tv tulajdonosára, Gyárfás Tamásra tett terhelő vallomást Tasnádi Péter a Fenyő-ügy csütörtöki tárgyalásán, ahova az egykori újságírót is tanúként idézték be – jelentette a PestiSrácok.hu tudósítója a bíróságról.
Tasnádi a tárgyaláson azt mondta, hogy Gyárfástól megbízást kapott Fenyő János médiacézár megölésére, beszámolója szerint az úszószövetség elnöke azt mondta neki, hogy „tüntesse el Fenyőt, mert kellemetlen ember, likvidálni kell, meg kell ölni”.

Fenyő Jánost 1998. február 11-én a II. kerületi Margit utcában, a Margit körút sarkán lévő közlekedési lámpánál álló autójában, annak ablakán keresztül lőtték fejbe. A tettesek autója mintegy húsz méterrel hátrébb állt.