Miskolcra érkezik a nemzetközi MUS-E program.

 

2014. április elején a MUS-E Magyarország miskolci általános iskolák számára

pályázatot írt ki. A pályázat célja hátrányos helyzetű gyermekek oktatásával foglalkozó

iskolák alsó tagozatos osztályainak támogatása azáltal, hogy a szervezet egy egyedülálló

művészeti-nevelési programban való részvételt tesz lehetővé a nyertes osztály

kisiskolásai számára. A MUS-E (Musique Europe) program hazánkban immáron 20

éve, több száz gyermek életét teszi teljesbbé összművészeti programja segítségével.

Magyarországon Miskolc lehet a hetedik város, ami csatlakozhat a programhoz.

A neves hegedűművész Yehudi Menuhin által 20 éve megálmodott és létrehozott MUS-
E program az iskolák és az osztályok tanulói részére ingyenes. A MUS-E Magyarország

küldetésének tekinti minél több rászoruló osztályba, és ily módon minél több gyermekhez

eljuttatni a lehetőséget. Eddig Békéscsabán, Budapesten, Debrecenben, Győrben, Tatabányán

és Zalaegerszegen indult el a kezdeményezés.

A pályázaton hátrányos helyzetű gyermekek oktatását vállaló közoktatási intézmények

és/vagy veszélyeztetett sorsú, akár „SNI-s”gyermekek oktatását vállaló közoktatási

intézmények vehetnek részt. A nyertes intézmény egy alsó tagozatos osztályának egy éven

keresztül két művész közreműködésével, heti két alkalommal biztosítanak foglalkozásokat.

A program az elit művészképzés helyett társadalmi célzatú, és a művészetek emberformáló

erejére támaszkodik. A művészetek eszközrendszerének segítségével a gyermekek

lehetőséget kapnak érzéseik kifejezésére, egymás elfogadására, kreativitásuk

kibontakoztatására. A művészetek gyakorlása elősegíti a társadalmi beilleszkedést és

fejleszti a gyerekek közötti együttműködést.

Mindemellett a MUS-E program fontosnak tartja azt is, hogy a helyi művészek új

munkalehetőséghez jussanak, ezzel is növelve régióban a foglalkoztatást.

A program finanszírozásáról a MUS-E Magyarország gondoskodik. Idén egy nagyszerű

kezdeményezéssel, az adjukössze.hu segítségével igyekeznek támogatókat találni

a programnak Miskolc városában, a helyi közösség összefogásában, társadalmi

felelősségvállalásában bízva.

Bárki, akár már egész kis összeggel is a program támogatójává válhat.

A MUS-E Programról röviden:

A programban résztvevő gyermekek iskoláiban az órarend részét képezik a MUS-E

művészeti foglalkozások. Ezzel a társadalmi célú törekvéssel a kisdiákok olyan eszközökhöz

jutnak, amelyek segítik őket érzéseik kifejezésében, kreativitásuk kibontakozásában,

életminőségük javulásában valamint segíti aktív részvételüket a közösségi munkában.

Fejleszti az egymásra odafigyelés képességét, az elfogadást és a közösséget ezekben az

osztályokban.

A művészetek emberformáló erejére támaszkodó és eszközrendszerét felhasználó MUS-
E programot 1993-ban Yehudi Menuhin, a neves hegedűművész és humanista gondolkodó

hozta létre. Menuhin úgy vélte, a művészetek révén a gyerekek olyan impulzusokat kapnak,

amelyek érzékennyé teszik őket a külső világ különféle jelenségeinek befogadására,

értelmezésére és továbbgondolására. A művészetek gyakorlása segíti a személyiség szabad

fejlődését, a kommunikációs készségeket és a szociális beilleszkedést, amely készségek

fontosak a kreatív közösségi ember felnevelésében.

A MUS-E Programról: http://mus-e.hu

A MUS-E Program kisfilmje: http://www.youtube.com/watch?v=gItyea54N3E