„A Fidesz mindkét miskolci országgyűlési képviselőjelöltje, Csöbör Katalin és Sebestyén László családtagjaik révén részesei a trafikmutyinak, így nem méltók arra, hogy a miskolciakat képviseljék a parlamentben, vagy bárhol máshol!” – mindezt Földesi Norbert, az MSZP miskolci önkormányzati frakcióvezetője mondta szerdai sajtótájékoztatóján.
t

A politikus emlékeztetett arra, amit a Blikk kedden megírt: Csöbör Katalin miskolci fideszes országgyűlési képviselő férje, Mike György alapító kültagja egy olyan trafikos cégnek, amelynek fiók- és telephelyein dohányboltok működnek.
A frakcióvezető szerint Csöbör Katalin férje nemcsak trafikban utazik, egy időben a 100 százalékos önkormányzati tulajdonú cégcsoport, a Miskolc Holding látta el munkával, manapság pedig az adófizetők pénzéből működtetett minap.hu internetes portálnak írogat. Beszélt arról is, hogy Csöbör Katalin 2011-ben szintén az országos lapokban szerepelt, akkor éppen – fogalmazott – a hónapokig törvénytelenül felvett költségtérítése miatt. „Miközben négy év alatt a botrányokon kívül semmit sem hoztak Miskolcnak. Csöbör például közel másfél éve, 2012. november 20-a óta például még arra sem volt képes, hogy felszólaljon a plenáris ülésen” – jelentette ki.