Egy 120 embert foglalkoztató passzívház-elem

gyár és egy technológiailag ehhez kapcsolódó, 25-30 munkahelyet teremtő vakolatrendszer-gyártó üzem kezdheti meg a termelést hamarosan a Bélapátfalvai Ipari Parkban.

A Heves Megyei Kormányhivatal közleménye szerint a bélapátfalvai gyár évi mintegy ezer lakás és 350 családi ház építéséhez elegendő kapacitással indulhat. A magyar befektetők saját forrásból megvalósuló beruházásának összköltsége 1,5 milliárd forint. A tervek szerint az idén nyáron kezdődik a várhatóan fél évig tartó építkezés. A gyár legfőbb értékesítési területe Szlovákia lesz.

A másik vállalkozás mintegy 300 millió forintból valósulhat meg. A szintén magyar tulajdonban lévő cég építőipari és környezetvédelmi felhasználásra szánt szigetelő vakolatrendszerek és vízzáró beton gyártását tervezi.

A kormányhivatal tájékoztatása szerint az új passzívház-gyártás egy, már korábban sikerrel alkalmazott magyar szabadalom továbbfejlesztésén alapul. Az erre épülő technológiával már több mint ezer épület készült Magyarországon és a környező országokban.

A vakolatrendszer gyártása egy új, szintén magyar szabadalomra épül.