dr. Kriza Ákos polgármester sajtótájékoztatót

hívott össze az irodájába, ahol a Fidesz-KDNP frakció tagjai is jelen voltak. Az ellenzék részéről két szocialista frakciótag szeretett volna részt venni, de dr. Kiss János, a Fidesz frakcióvezetője arra kérte őket, hagyják el az irodát, mert csak a sajtó részére nyilvános a rendezvény. Ők azonban nem akarták elhagyni. Vita alakult ki, majd az lett a vége, hogy a polgármester berekesztette a sajtótájékoztatót, mondván, majd közleményt ad ki.
Földesi Norbert, az MSZP frakcióvezetője és Varga Gergő, a frakció tagja azonban sajtótájékoztatót tartottak, ahol elmondták, a Fidesz-KDNP városvezetésnek köszönhetően, a mai SZMSZ-módosítással eltemetik Miskolcon a demokráciát. Azt is hangsúlyozták: nem értik, miért nem tartották meg a sajtótájékoztatót a jelenlétükben, nem értik, milyen titokról lett volna szó. És azt is kérdezték: hogyan jutott el Miskolc odáig, hogy két rendészeti munkatárs áll a polgármester irodája előtt, miért van erre

szükség. boon.hu