Emődi Zoltán vagyok, a Lehet Más

a Politika képviselőjelöltje Miskolc 1. számú választókerületében.
1974-ben születtem Miskolcon, és jelenleg is a városban élek, itt is dolgozom. Egy 8 éves kisfiú édesapja vagyok, akit feleségemmel, közösen nevelünk. 1993-ban végeztem informatikusként, azóta is ebben a szakmában dolgozom. Jelenleg egy külföldi tulajdonú multinál vagyok beosztott, mellette a saját vállalkozásomat vezetem. Sportolok, és az egyik diósgyőri szurkolói klub vezetője vagyok. 2009 óta vagyok az LMP tagja. Ismerem a miskolci emberek problémáit, átérzem azokat. Szeretnék tenni azért, hogy Miskolc élhetőbb és sokkal sikeresebb város legyen. Az 1-es számú egyéni választókerület jelöltjeként kiemelten fontosnak tartom, hogy új munkahelyek jöjjenek létre, és csökkenjen az elvándorlás a városból, megyéből. Fontosnak tartom a bűnözés visszaszorítását, hiszen így gyermekeink békésebb, nyugodtabb környezetben nőhetnek fel. Úgy gondolom, hogy helyi kötődésem sokat segít abban, hogy képviselni tudjam az itt élők érdekeit.
Mile Lajos vagyok, a Lehet Más a Politika (LMP) képviselőjelöltje Miskolc 2. számú választókerületében.
1958-ban születtem Debrecenben, gyermekkoromat egy Szatmár megyei kis faluban, Kisnaményben töltöttem. Itt nagyjából el is dőlt minden, hiszen tíz éves koráig az emberrel megtörténnek a lényeges dolgok, ahogy ezt – többek – között Móricz Zsigmondtól is tudni lehet. Debrecenben a KLTE magyar- francia szakán végeztem 1983-ban, előtte és utána is elhurcoltak sorkatonának. Miskolc mellett, Kistokajban élek, van három felnőtt fi am. Az LMP-hez azért csatlakoztam már a kezdetektől, mert a zsákmányszerzés logikájára rendezett jobb-bal színjáték meghaladását ígérte. Lényeglátást, értékőrzést és teremtést, cselekvő ragaszkodást akartunk. Erre szegődtünk, és emellett tartottunk ki. Régiónkban az egyenlőtlenségek égbekiáltóak. A politikai szerepvállalásom egyik eleme ezen változtatni; beruházás ösztönzéssel, a kedvezmények, támogatások arányosabb elosztásával. A foglalkoztatás érdemi javításával. A közszolgáltatások hozzáférhetősége, színvonala Miskolcon és a környező falvakban is felháborító. Az életminőség javulása nélkül nincs siker, csak olcsó hencegés.