A Jobbik és az Érpataki Modell

Országos Hálózatának együttműködése a Miskolc melletti Felsőzsolcára is elért, ahol vasárnap a helyi gettóban ellenőriztük az esélyegyenlőséget, vagyis azt, hogy a törvények az ott élőkre is vonatkoznak-e. Hamar beigazolódott, hogy a mélyszegényeknek nevezett mélyigénytelenek szerint az általuk (le)lakott utcák államot képeznek az államban, ahol a magyar törvények helyett a hatóságok által eltűrt deviáns szokásjog a mérvadó. Ennek jegyében a legtöbben azt sérelmezték, hogy egyáltalán „milyen jogon megyünk mi oda”. Miközben órákon át üvöltöttek a fülünkbe, megpróbáltuk elmagyarázni nekik, hogy Felsőzsolca is Magyarország része, így mi – akár tetszik, akár nem – itt is otthon vagyunk, az otthonunkban pedig nem tűrjük a rendetlenséget. Szemben a zsolcai polgármesterrel, aki inkább a pénzosztásban hisz. De erről majd később…