Egymást érik a hibák a szocsi

 olimpián. Az olimpia a tervezett négyszeresébe került, de még így se Putyin sikerét demonstrálja. Hanem az autokratikus, korrupt rendszer gyengeségeit, ahol a horribilis pénzköltés ellenére az újságírók szállásainak harmada nem készül el időre, de a sportolók szállásaival és a sportlétesítményekkel is gondok van. A magyar északi sízők 13 fokos szobát kaptak. A csere utáni új szálláshelyükön viszont nincs bekötve a konyhában a víz, nincs kés és vizespohár.

 

A jéghokisok gyakorlócsarnokából kifelejtették (!) az öltözőt, így a beöltözve nehezen mozgó hoki-kapusokat külön embereknek kell tologatniuk.

A szocsi olimpia Putyinnak presztízskérdés volt. A hibák tehát nem az állam nemtörődömségéből fakadtak. Ez nem sok jót ígér, hogy mire számíthatunk, ha az orosz állami vállalat Roszatom építi a paksi bővítést. Ráadásul a szerződés részletei 10 évig még csak nem is lesznek nyilvánosak.

Ráadásul az atomerőműveknél nagyon is elő tud fordulni árnövekedés. Az egész EU-ban mindössze két atomerőművi blokk van épülőben és mindkettő közel háromszorosára drágult az eredetileg tervezettnek. A finn olkiluotoi erőmű 3-as blokkjának építése a tervezett 3 milliárd helyett 8,5 milliárd euróba fog kerülni az építő Areva szerint. A francia flamanville-i erőmű 3-as blokkjának építése pedig 3,3 milliárd helyett 8,5 milliárd euróba. És mindkettő többéves csúszásban van.

A Szocsiban négyszeresre nőtt költségek és az építési hiányosságok alapján mit várhatunk a Paks2-t építő orosz állami cégtől? Szocsiban ugyanúgy versenytárgyalás nélkül jelölték ki a kivitelezőket, ahogy Orbán tette Paks2-nél. Így a költségek túllépését megakadályozandó, mi szerényen azt javasoljuk, hogy Orbán Viktor a vagyonával feleljen az atomerőmű várható drágulásáért.

szocsi_olimpia_rossz_felkeszules_vicces.jpg

A paksi paktum után hirtelen orosz-baráttá vált jobboldali sajtó persze az olimpiai hibákat is gyorsan bagatellizálni. A jéghokisok szállításáról szóló cikkben a Nemzeti Sport gyorsan le is hordta az „apró hibák miatt bántani akarókat”.

„A szervezés hiányosságai napok óta ellátják munícióval a téli olimpia rendezőit néhány apró hiba miatt bántani akarókat. Pedig ők mindent megtesznek, hogy mindenki jól érezze magát, és a valóban előforduló problémákat igyekeznek találékonyságukkal helyre tenni.”

szocsi_olimpia_rossz_felkeszules_majdnem_kesz_szalloda_vicces.jpgSzámos épület csak az olimpia után lesz kész

Heti Válasz pedig egyenesen „rosszindulatú hisztériakeltés”-sel vádolta a baráti Oroszországot kritizálókat. A vicc az, hogy egy ilyen cím az 1980-as Pravdában is megjelenhetett volna a moszkvai olimpia amerikai bojkottjáról.

Heti_Valasz_oroszbarat_cikk_rosszindulatu_hiszteriakeltes.png

Ha neked sem tetszik a titkolt paksi paktum és nem tetszik, hogy Orbánék évtizedekre Putyinék energia-gyarmatává tennék hazánkat, akkor hétfőn 18 órakor lehet tüntetni a Sándor-palotánál. Áder Jánosnak éreznie kell a felelősséget, amikor aláírja ennek a titkolt paktumnak a parlamenti szentesítését.

Még sok kép a szocsi olimpia készülési hibáiról. Cikk itt.