Akos Kiraly‎Maradjon a Kocsonyafesztivál a helyén,

Miskolcon!
Dr. Kriza Ákos (Polgármester) válasza nyílt levelünkre:

 

 Tisztelt Király Ákos! Tisztelt „Maradjon a Kocsonyafesztivál a helyén, Miskolcon!” Facebook csoport tagjai!

Érthetetlen számomra, hogy két nappal a rendezvény megrendezése előtt, miért kellene Rózsa Edittel vitáznom a Kocsonyafesztiválról? Közismert tény, hogy a korábbi szervezők, Rózsa Edittel az élen, már tavaly is veszélybe sodorták a Kocsonyafesztivál megrendezését. Ha az önkormányzat nem nyújt segítséget nekik 2013-ban, a fesztivált nem tudták volna megrendezni. A miskolciakért, a fesztivál megmentése érdekében segítettünk tavaly. A szervezők ugyan elfogadták a segítségünket, de a megállapodást megszegték, hiszen a közös cég létrehozására irányuló szerződést végül nem írták alá, becsapva ezzel az önkormányzatot és a miskolciakat is. Rózsa Edit cége és alapítványa ellen ugyan felszámolási eljárás indult, de ennek ellenére sem fizették ki azokat a vállalkozókat, akiknek 2010 óta tartoznak. A kocsonyafesztivált ebben az évben szervező EUROCOM Kft. működése pedig nem felel meg a törvényes működés feltételeinek.

A fent említett okok miatt a miskolciak pénzével felelősen gazdálkodó önkormányzat idén már nem kívánt együttműködni a kintlévőségekkel terhelt, felszámolásokkal fenyegetett, gyanús gazdasági hátterű társaságokkal. Úgy gondoljuk, ezen tények birtokában, nem szorul magyarázatra, hogy Miskolc városa miért döntött úgy, hogy a jövőben önállóan szervezi a kocsonyalegendával kapcsolatos rendezvényt.
A Miskolci Önkormányzat, ígéretéhez híven, továbbviszi a kocsonyafesztivál hagyományát, ezt pedig csak úgy tudja teljesíteni, ha felvállalja annak megszervezését.

Idén február 20-23 között rendezzük meg a kocsonyafesztivált Miskolc belvárosában „Becherovka Miskolci Kocsonyafarsang” néven. Igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a miskolciak és az ide érkező vendégek számára tartalmas, színvonalas programokat állítsunk össze, hogy még több helyi hagyományt, tradíciót elevenítsünk fel. Reméljük, minden korosztály talál majd az érdeklődésének megfelelő, érdekes programot, hiszen a szervezők gondoltak a gyerekekre, a fiatalokra és az idősebbekre is. A programról a www.kocsonyafarsang.hu oldalon tájékozódhatnak.

A Kocsonyafesztivál Miskolcé, a miskolciaké, és ez így is marad!

Miskolc, 2014.02.05.

Tisztelettel, Dr. Kriza Ákos polgármester