Ön miért, miben sikeres?

Galamb Gazsi ötvenfelé járó, sötétbarna bőrű, jól öltözött úriember. Drága öltönyben, arany ékszerekkel, vállalkozó, vagy jól menő együttes prímásaként néz ki. Mindenképpen sikeres ember benyomását kelti. Meg is kérdem rögtön Ön miben sikeres Galamb Úr?

– Hacsak abban nem, hogy eddig nem kaptak el – mondja félszeg mosollyal.

– Mégis, mi a szakmája?

– Mondjuk úgy, hogy a holt tőke aktivizálásának és újra elosztásának szakembere vagyok

– Ezt, hogy érti?

– Úgy, hogy az emberek gürcölnek a pénzért aztán rajta ülnek, én meg elszedem oszt visszajuttatom a körfogásba, vagy az újra elosztásba. Aztat csinálom, amit a kormány, csak engem büntetnek érte mert én csak egyesektől lopok az meg mindenkitől. Oszt még hivatalt is tart hozzá, APEH az ám a dolgozónak, mint én vagyok., nekem nem kűdik a pénzt a postán, falat, vagy trezort kell bontani érte.

– És ehhez milyen végzettsége van?

– Az apám muzsikus ember vót, idegen országokat jártunk, jól beszélek németül, franciául, de én jobb szerettem a szabad életet, ha éccaka is kell dolgozni.

– Akkor mit tanult?

– Hát, zseblopást, betörést, mondjuk: kasszafúró lakatos, kerítés, (no de nem építés), egyszóval szórakoztatás, futtatás, meg mikor mire nyílik alkalom.

– És hol tanulta?

– Hát az életbe, mesterektől.

– Ennek is vannak mesteri?

– Még szép.

– És hogyan lehet valaki tanuló?

– Hát, kell egy közös ismerős, megbízhatóság, szűkszavúság, tudni kell titkot tartani. Ébernek, figyelmesnek kell lenni.

– És soha nem bukott le?

– Egyszer majdnem, de az úri öltözékem, meg hogy németül kértem ki magamnak az inzultust, az a hülye fakabát csak annyit értett, hogy német vagyok, azon túl egy kukkot se, hát el is engedett rögvest.

– S meg lehet élni ezekből?

– Hát, szállodákban lakok, taxin járok, ihatok, ha kedvem tartja, munkára, segélyre nem szorulok sose.

– S van családja?

– Nőm az mindig van, gyereket nem engedhetek meg magamnak, mert gyakran odébb kell állnom, de én szeretem a változatosságot, meg a jó életet. Egy-egy nagy fogásból segítem a testvéreimet is. Engem lenéznek azok, akik megfojtanák a testvérüket, hogy az örökségből több jusson néki.

– Nem nagyon stresszes ez az élet?

– Hát oda kell figyelni, rejtőzködésre, és néha leadni a sápot, a jardnak, a tippadónak, tudni kell kinek és milyen információt kell adni. Tudja, tőlem is félnek, ha előveszem a kabarés dumát, hogy „ Ha én egyszer kinyitom a számat” – rögtön inkább azt kívánják, hogy hallgassak, inkább kilöknek a fogdából.

– S meddig lehet ezt csinálni?

– Most magamnak gyűjtök tőkét, házat, kocsit, feleséget akarok, valami nyugodt polgári foglalkozást. Kocsmát, jányokat, ilyesmit akarok.

A nem száguldó riporter göre gábor