Keménykezű apjáról, KISZ-es aktivitásáról,

 Simicskáról és a saját vágyairól mesélt meglepő őszinteséggel a fiatalkori Orbán Viktor azon a 25 éves videofelvételen, amely a választások előtt újból felbukkant a világhálón.

 

Az interjút a Fekete Doboz munkatársai készítették a Bibó Szakkollégiumban nem sokkal a rendszerváltás előtt, 1988 áprilisában. Az anyagot, Mi leszel, ha nagy leszel? címmel 1989-ben mutatták be először, azóta viszont csak kevesen látták.

Ebben a jelenlegi miniszterelnök elmesélte, hogy az apja igen erőszakos ember volt, és időnként őt is keményen eltángálta. Egy konkrét esetet nevetve elevenített fel, amikor a tiltása ellenére el akart menni este otthonról.

– Apám az ajtóban utolért, s hihetetlenül megvert, emlékszem, másnap alig tudtam felkelni, belém is rúgott néhányat rendesen – mondta akkor már mosolyogva Orbán Viktor, de időnként ő is kereste a jelzőket, miközben a bántalmazásáról beszélt.

– Emlékszem, nagyon utáltam az öregemet ebben az időben. Miközben vert, kiabált, hogy tegyem le a kezem, ez elég rossz élményként maradt meg bennem – idézte fel Orbán Viktor.

Orbán Győző, és kormányfő fia, Orbán Viktor gyakorta találkoznak, tavaly a székesfehérvári stadionban is együtt szurkoltak
Utána arról beszélt, hogy nem tanult nagyon sokat, mert focista akart lenni, de végül inkább a továbbtanulást választotta. A gimnáziumban viszont nagyon aktív volt a KISZ-ben.

– Büszke voltam, hogy felvettek a KISZ-be, harmadikos koromig alapszervi KISZ-titkár voltam – jelentette ki Orbán Viktor.

Orbán tudta, hogy hátrányos helyzetből indult a barátaihoz képest.

– Én egy kulturálatlanságból jöttem, egy eklektikus valamiből – mondta önkritikusan a családi és szülőföldi hátteréről, hangsúlyozva, hogy a gimnáziumi baráti köréből voltak, akik hagyományos polgári családból érkeztek. A baráti társaságukból, amely fokozatosan átalakult egy önképző körré, csupán egyetlen nevet említ meg az interjújában, mégpedig Simicska Lajosét, akinek a Közgép nevű cége tavaly több mint 430 milliárd forint értékben nyert el közbeszerzési megbízásokat.

– Egyetlen srác volt idősebb, Simicska Lajos, ő volt a legokosabb közöttünk – ismerte el Orbán, aki akkoriban inkább tanítani szeretett volna.

– Vonz a politika, de sokkal jobban szeretnék könyvtárban ülni, tanulni, államelmélettel foglalkozni, megírni egy-két problémáról azt, amit fontosnak tartok, és aztán tanítani. Ha szabadon és kötöttségek nélkül választhatnék, akkor szeretnék egy jó egyetemi tanár lenni, aki államelméletet, politológiát tanít. Ehhez volna kedvem leginkább. Tehát hogy én elmenjek zárt ajtók mögé tárgyalni, és politikai eredményt érjek el nyolcórai kemény tárgyalásokkal, az nem az én világom – mondta 25 éves fejjel a mostani kormányfő.
Kerestük Orbán Viktort, hogy reagáljon fiatalkori önmagára, de eddig nem tudtuk elérni.

Blikk-információ