A nap kommentje..Subaru Impreza alapár úgy 13 millió körül, jogsi a Zsarnain 200 ezer, parkolásra már nem futja. Bíró Márk az igazodási pont

Attila GatiA kocsi fele a zöldet irtja épp, a másik fele

 a kerékpárúton. Subaru Impreza alapár úgy 13 millió körül, jogsi a Zsarnain 200 ezer, parkolásra már nem futja. Bíró Márk az igazodási pont, az iránytű, aki szerint magasak a bírságok, szegények az emberek. Biztos, hogy az ilyen bunkókra gondolt? Az első képen látszik az eredmény. Sebaj, lényeg, hogy nem lehet a porrongyot rázni Green Cityben, csak a sarat gyártani. Hajrá megerősített közterület-felügyelet. Kár, hogy a hencegőből (Minap) az efféle fotók kimaradnak. Viszont örvendetes, hogy illetékes elvtárs bizakodó, és ezt még írásba is foglalta (lásd a korábbi írást a témában). Vajon mennyit érhet a városnak a bizakodás? A árosi weblapon természetesen rossz menüpontba tették a köztereseket, a közrend-közbiztonság nem épp a legjellemzőbb. Sokkal inkább a láthatatlan légió.
Érdekes, hogy 2010. előtt még szinte napi gyakorisággal láttam őket párosával sétálgatni, azóta egy kezemen megszámolom, pedig elég sokat járok szerte a városban.
http://www.miskolc.hu/elet-varosban/kozrend-kozbiztonsag/kozterulet-felugyelet