Felnik, gumik. Adócsalás miatt lefoglalták egy mezőkövesdi cég árukészletét

Adócsalás miatt a Nemzeti

Adó és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói lefoglalták egy mezőkövesdi autógumi kereskedéssel, és gumik szervízelésével foglalkozó cég mintegy húszmillió forint értékű gumiabroncs és felni készletét – tájékoztatta a testület észak-magyarországi regionális igazgatóságának sajtóreferense az MTI-t pénteken.

 

 

Kovács Dorina főhadnagy elmondta, hogy a gyanú szerint a cég több, valójában nem működő gazdasági társaság nevében Németországból szerzett be autógumikat és felniket, amelyeket mezőkövesdi telephelyén értékesített. Az ügyvezető az árut belföldi beszerzésűnek tüntette fel, így a gumik és felnik után az áfát senki nem fizette meg. Összesen 110 millió forint értékű árut szereztek be így.
Az adócsalással okozott hiány fedezeteként a pénzügyi nyomozók lefoglaltak 1100 autógumit és 250 felnit.
A nyomozás adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás miatt folyik, ami akár öt év szabadságvesztéssel is büntethető – tette hozzá a szóvivő. Megjegyezte, hogy a cégnél adóvizsgálatot is indítottak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű