A víziközmű-szolgáltatási törvénybe

január 1-től bekerül a védendő felhasználó – fogyasztó – fogalma, ide tartoznak a szociálisan rászorulók, valamint a fogyatékkal élők.

 

Az Országgyűlés által december elején elfogadott törvény szerint a szociálisan rászoruló személy – kedvezményként – részletfizetésre, illetve fizetési haladékra jogosult. A fogyatékkel élőnél pedig a különleges bánásmód a méréssel, leolvasással, számlázással és a díjfizetési módokkal kapcsolatos igényeinek figyelembevételét jelenti.
A víziközmű-szolgáltató a kétféle védendő csoportról nyilvántartást vezet, de az abba való felvételt a felhasználónak kell kérnie. A törvény csak érinti azt, hogy a rászorultság milyen dokumentumokkal igazolható. A jegyző azt igazolja, hogy az illető azon a helyen lakik, ahol a vízdíj-kedvezményt kéri, amúgy a rászorultságot az ellátást biztosító szervezetek igazolják.
A részletes feltételeket a végrehajtási kormányrendelet tartalmazza majd.
Ugyan ez a törvénymódosítás írja elő azt, hogy az átalánydíjas fogyasztóknak 2015. december 31-ig vízórát kell felszereltetniük. A mérő helyét a fogyasztónak kell kialakíttatnia, a szolgáltató viszont nem tagadhatja meg az óra felszerelését.