Borszentelést tartottak Monokon

 a római katolikus templomban pénteken. A rendezvényen részt vettek borászok, polgármesterek, valamint  dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke  és Demeter Ervin megyei kormánymegbízott, mint fővédnökök.
 
Tavaly rendezték meg először, hagyományteremtő céllal Monokon a János napi borszentelést, amelyet az idén folytattak.  A program szentmisével kezdődött, majd a két celebráló pap, Deli Lajos érseki tanácsos, főesperes és Rácz Bertalan címzetes kanonok szentelte meg a Szent Orbán ereklyéje elé helyezett palackokat.

 

Megszentelték az újbort

Demeterné Bártfay Emese monoki polgármester a szentelést követően elmondta: nem véletlenül gondolt a község vezetése arra, hogy megtartsák az ünnepet. A XVIII. század végén – a Monokon élő Andrássy gróf kérésére – a szőlőt oltalmazó Szent Orbán teljes ereklyéjét a grófnak ajándékozta XIV. Kelemen pápa, amelyet a római katolikus templom falai között őriznek. A borszentelő ünnep egyfajta adózás az ősök előtt ugyanis Monok mindent megtesz azért, hogy a tokaji bor a régi fényében ragyogjon. Ennek jegyében szervezték meg 2013-ban, először a Szent Orbán zarándoklatot, ami vélhetően használt a történelmi borvidéknek, hiszen hosszú évek után most lehetett kiváló minőségű aszút szedni a szőlősökben.

monok2_20131227170613_18.jpg

Monok polgármestere szorgalmazta a borász hagyományok ápolását
A szentmisével egybekötött ceremónián fővédnökként vett részt dr. Mengyi Roland és Demeter Ervin. A Tokaj-hegyalja szinte teljes területét lefedő borospalackok egyfajta jelképként sorakoztak Szent Orbán ereklyéje előtt, jelezve azt, hogy ha a szőlőtermelők, a szőlészek és borászok összefognak, akkor ismét életre kelhet a Rákóczi család jelmondata: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?” 

monok4_20131227170613_99.jpg

Dr. Mengyi Roland és Sasvári Sándor is részt vett a hangulatos ünnepségen

A liturgia végén Sasvári Sándor Jászai Mari-díjas színész, énekes, zeneszerző adott koncertet.