Örökre letiltatná a 42. Magyar

Filmszemlén bemutatott Tisztaberek című alkotást a meggyilkolt Csányi Sándor (†35) családja.

 

 

A mű apropóját egy 1987-es brutális emberölés adta, az áldozat gyermekei azonban nem is tudtak a film létezésről, azt állítják, senki nem kérdezte meg őket, és úgy érzik, az alkotás egyoldalúan állítja be életük legnagyobb tragédiáját. A mű létezéséről a család csak a napokban szerzett tudomást, amikor egy tévécsatorna levetítette azt. Azonnal ügyvédhez is fordultak.
A film egy gyilkosságról szól, ami 1987-ben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tisztabereken történt. „Helyi romák” 60-70 fős csoportja agyonverte a – ahogy egymás közt nevezték – „falu legerősebb magyarját”, Csányi Sándort. A gyilkosságról és az abban résztvevő, elítélt „fiúkról” először 1991-ben forgatott filmet Erdélyi János Tisztaberki tragédia címmel. A rendező stábjával 2010-ben visszament a tragédia helyszínére, s megkeresték a börtönből már kiszabadult tetteseket is.
– A család semmiről sem tudott, a tragédia után elköltöztünk a faluból, mert nem volt nyugalmunk. Azóta sem keresett minket ez ügyben senki. Október végén a férjem kapcsolgatta a tévét, amikor kiabálni kezdett a szobából: „Gyere, apukádat mutatják!”. Nem akartam hinni a szememnek, akkor szembesültünk vele, hogy édesapám meggyilkolásáról filmet forgattak – mondta Mónika, a megölt férfi lánya. A család felháborodott: tiltakozásukkal akkor annyit sikerült elérniük, hogy az ismétlést már nem adta le a csatorna, azonban azt szeretnék elérni, hogy ezt a filmet soha többé ne játssza le senki. – Kimondták apám és az én nevemet, pedig erre nem adtunk engedélyt. Mutatták a síremlékét, egy fekete zsákot az utcán, kegyeletsértően beszéltek róla. A filmben az egyik tettes még azt is mondja, hogy „nem kellett volna fitogtatnia, hogy ő a legerősebb ember, így került a virágoskertbe” – sorolta sérelmeit Mónika. – 11 éves voltam, amikor apu meghalt, csak annyit mondtak nekünk a felnőttek, hogy megölték. Én és a húgom csak most, a film által szembesültünk azzal, hogyan is halt meg valójában – sóhajtotta az asszony.
– A film sérti az elhunyt személyiségi jogait és a gyerekeiét is. Éppen ezért most azon dolgozunk, hogy a mű további felhasználását megtiltsuk – tette hozzá Lichy József ügyvéd.
A film rendezője egy korábbi interjúban elmondta: azért választotta témaként a ’87-es gyilkosságot, mert ezt tartja Magyarország legégetőbb problémájának.
(Blikk nyomán)