„A magyar parlamentben egy nyíltan

antiszemita párt jelent meg az utóbbi években, erősítve a félelmet, hogy a kelet-európai országban nő a zsidókkal szembeni ellenérzés. A magyarországi zsidók 90 százaléka egy, az Európai Unió ügynöksége által nemrég végzett felmérés szerint a problémát a »nagyon nagy« illetve »meglehetősen nagy« jelzővel illette” – írja a New York Times a honlapján kedden megjelentetett kérdőív bevezetőjében.

 

 

Emiatt a lap a magyarországi antiszemitizmus problémáját mélységeiben szeretné vizsgálni, és a magyar zsidóság ezzel kapcsolatos tapasztalatairól magyar zsidóktól szeretne hallani, írják. A kérdőív kitöltésére zsidó származású, Magyarországon élő vagy a közelmúltban elköltözött embereket kérik.

A kérdések arra vonatkoznak, hogy voltak-e antiszemitizmussal kacsolatos tapasztalataik, fontolgatták-e emiatt az elköltözést, mi lehet a jelenség oka, illetve mit tesznek a visszaszorítása, esetleg bátorítása érdekében a hatóságok.