Kriza az igazságos

„Jutalmat a Miskolc

 Holding cégeinek vezetői sem kaptak, a csoportvezetőig bezárva. Az önkormányzat nyereségesen üzemelő cégeinél mindössze a dolgozók vehettek át pár tízezer forintos év végi jutalmat, a vezetőség, csak úgy, mint tavaly, ebben az esztendőben sem kapott prémiumot.

 

 

Miskolc város polgármestere az országban elsők között hirdetett jutalom stopot a vezetőknél még 2010-ben, amit álláspontja szerint mindaddig fenn kell tartani, amíg a város végleg ki nem keveredik abból az adósságspirálból, amibe az MSZP-s vezetés taszította a várost.
A városvezetők munkáját a polgármester mindezek mellett messzemenőkig elismeri, amit ünnepi jókívánságokkal együtt személyes levélben fejezett ki munkatársai számára.” – olvasható a miskolci polgármesteri hivatal közleményében.