Mégsem hirdetett határozatot kedden

 a Debreceni Ítélőtábla a Gergely Zsolt, volt borsodi közgyűlési alelnök és Madzin Tibor, Onga polgármesterének ügyében. A táblán már korábban elkezdődtek a perbeszédek, így joggal lehetett rá számítani, hogy végre pont került az öt éve húzódó ügy végére, azonban a tanács úgy döntött, ismét megnyitja a bizonyítási eljárást, és meghallgat egy tanút; az ügyet január közepére napolták el. boon.hu