Arcok a megyéből: Szendrei Szabolcs

 – A jazz az életeMiskolc – Szendrei Szabolcs jazz zongorista életét kitölti a zene, a tanítás és a tanulás.

 

 

A nemrégiben 40. születésnapját ünneplő Szendrei Szabolcs Demecserben gyerekeskedett. A Szabolcs megyei településen végezte általános és középiskolai tanulmányait, miközben hét esztendőn át Kisvárdárajárt klasszikus zongorát tanulni. Különböző tanároktól ezután is a könnyűzene és a jazz volt a fókuszban az életében. Annak a Binder Károlynak is a magántanítványa volt, aki jelenleg is a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszékének a vezetője Budapesten.

– 1991-ben tettem zenészi szakvizsgát, számos frakcióban játszottam, például a Treff zenekarban – árulta el a zongorista, aki 1994-ig az óbudai Kéhli Vendéglőben muzsikált.

A tesó után Borsodba

Amikor a testvére Sajószentpéterre költözött, 1995-ben ő is követte a családot Borsodba. Jelen pillanatban a miskolci Szuper Dáridó oszlopos tagja – Havasi Györggyel és barátaival. Hogy honnan a zene szeretete? Elmondása szerint anyai nagyapja kántortanító volt és az ő hatására szeretett bele a zenébe.

– Csütörtökönként a Miskolci Galéria Dőry-pincéjében játszom, kizárólag gyakorlom – mert fontosnak tartom, hogy képezem magam – , így aztán anyagi ellenszolgáltatás nélkül szórakoztatom azokat, akik megtisztelnek minket a jelenlétükkel – mondta Szendrei Szabolcs.

A zongorista egyöntetűen kijelentette, hogy a zene, a jazz kitölti az életét, de jelen pillanatban is van egy tanítványa. Növendékek tanítását most is vállalja: “Házhoz megyek!” – mondta búcsúzóul. boon.hu