Alább olvashatják a Badány

Lajosnak, a Jobbik miskolci alelnökének, országgyűlési képviselőjelöltjének GYEMSZI-hez intézett nyílt levelét: Tisztelt Szerkesztőség!

 

 

Tisztelt Szervezetfejlesztési Intézet!

Múlt héten Intézetük nevében – a nyilatkozó megnevezése nélkül – egy olyan tartalmú levelet tettek közzé a Borsod megyei napilapban, amelyben pártunkat negatív minősítő jelzőkkel illették.

Ezekkel kapcsolatban az alábbiakat kívánjuk megjegyezni.

A sajtóban általunk megfogalmazott vélemény nem szűk politikai berkeken belüli ötletelés eredménye, hanem a helyi orvostársadalom aggályainak széleskörű, nyilvános képviselete. Nyilatkozataink összeállításában minden szakmai terület képviselteti magát. A megyében kialakult helyzet következtében mind erősebb az elvárás, hogy az egészségügyben dolgozók elhallgatott véleményét megjelenítsük a médiában. Tehát a cikkíró azon kijelentésével, hogy a sajtótájékoztatónkban foglalt megállapítások tájékozatlanságra utalnak, a szerző saját kollégáiról alkotott ítéletet.

A cikkíró leszögezi: téves az a vélekedés, miszerint az ellátás folyamatossága ágyszámok, rendelkezésre álló műtők függvénye. Figyelembe véve azt, hogy a Megyei Kórházban dolgozó orvosok alapvető munkafeltételek hiányában már Szikszóra járnak dolgozni, kérdezzük a GYEMSZI képviselőjét, hogy ha nem ezek, akkor mi egyéb okozza azt, hogy előre tervezett műtétek maradnak el annak ellenére, hogy az orvosok már ügyeleti időben is folyamatosan műtenek (pl. sebészet). Több alkalommal előfordult, hogy az előre tervezett műtétre érkező beteget hazaküldték. Az sebészeti ágyszám kihasználtság 100% feletti, volt rá példa, hogy a folyósóra is fektettek beteget. Ehhez párosul, hogy az aneszteziológia és a radiológia is szűk keresztmetszettel küzd, szakorvosok hiányában az aneszteziológián már rezidenseket terveznek alkalmazni. Mint ismeretes ez az elkeseredés a hónap elején odáig vezetett, hogy a Csillagpont Kórház Traumatológiai Osztályának orvosai januári határidővel letétbe helyezték felmondásukat.

Azon megállapításuk, miszerint egyes szakterületek nem kívánják meg a hozzájuk szorosan kapcsolódó profilok konzíliumi támogatását – arra a valóságot nélkülöző hivatkozással, hogy ezt gazdagabb országok sem engedhetik meg maguknak -, szintén súlyos ellátási problémákhoz vezet. Hiszen a konzílium a folyamatban levő műtétek esetében tevőleges beavatkozást is jelent. Eddig ez működött. Vajon miféle szakmai előrelépést jelent az, ha pl. egy tüdőgyógyászati beavatkozásnál felmerülő probléma esetében a város másik végéről kell áthívni az orvost? Nálunk gazdagabb országokban pedig tüdőgyógyászati szakkórházak működnek, bennük mellkassebészettel, mert ez így gazdaságos. Ezenkívül probléma még az is, hogy a MISEK-ben ottmaradó osztályok mindegyike sebészeti háttér nélkül marad.

Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy esetünkben nem csupán a város két kórházának átszervezéséről, hanem a teljes megyei intézményrendszer évek óta tartó leépítéséről van szó. A megyei kórházak profilrendszerét teljesen elsorvasztották. Ahol papíron működik, ott sem képes betölteni funkcióját. Ma Miskolcon kívül nincs már a megyében teljes működő profillal rendelkező intézmény. Csak periférikus szakterületeken folynak beruházások (pl. reumatológia), az átfogó fejlesztéseknek nyoma sincs, így hónapokon belül Sárospataktól Mezőkövesdig majd mindenki a Megyei Kórházra zúdul, ha egyáltalán még élve bejut oda ekkora távolságról. 700 ezer lakosú megye ellátása egy helyen! Fizikailag hol képzelnek elhelyezni ekkora beteg és hozzátartozó tömeget? A hozzátartozók miből fogják finanszírozni pl. a sárospataki ingázás költségeit? Hol fognak parkolni, várakozni és hány napig? Eközben a szomszédos 550 ezer lakosú Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár megyére 3-3 intézmény jut.

Hol kívánják elhelyezni a Megyei Kórház betegeit az intézményben fellépő működési zavar (katasztrófa, kiterjedt fertőzés, stb.) esetén? A központosítás koncepciója korábban már Hajdú-Bihar megyében is felmerült, de a fellépő működési zavarok miatt akkor el is vetették.

Ez az átszervezés nem egy előre megtervezett, hatásvizsgálattal alátámasztott intézkedéssorozat, hanem a pályázati pénzek lehívásából adódó állandó improvizálás eredménye. A határidők és az elméletek folyamatos változtatása évek óta tartó bizonytalanságot okoz az egészségügyben dolgozók körében. A jövőkép és az egzisztenciális kiszolgáltatottság mind több orvost a megye és az ország elhagyására ösztönöz.

Összességében megállapítható, hogy a jelenleg erőltetett átalakítások nem a szakmai ésszerűsítést és a színvonalasabb betegellátást szolgálják, hanem egy szűk kör érdekeit. Az összevonások pedig az újabb megszorítások és az évek óta tartó forráselvonások következménye.

Badány Lajos,
Jobbik miskolci alelnöke,
országgyűlési képviselőjelöltje