A Magyar Nemzeti Arcvonal

nevű szervezet felhívására november 9-én Miskolcon tíz ember könyveket égetett, köztük egy Radnóti Miklós-kötetet is, a költő kivégzésének 69. évfordulóján. 

 

A rendezvény szervezője, Nagy Korsa Judit, az Együtt-PM és az MSZP közös országgyűlési képviselőjelöltje a demonstráción, mintegy száz ember előtt úgy fogalmazott: könyvet égetni gyalázat, ezt minden jó érzésű ember, legyen az akár bal-, akár jobboldali beállítottságú, mélyen elítéli.

Felháborító volt az a tett, amelyet egyesek elkövettek, és azt az interneten meg is osztották, különösen pedig az, hogy mindezt november 9-én, Radnóti Miklós kivégzésének napján tették, a magyar irodalom egyik legtehetségesebb költőjének kötetét is tűzre dobták – tette hozzá.

“A könyvégetők cselekedete olyan borzalmas, iszonyatos, gonosz történelmi időket idézett, amelyeket nem engedhetünk meg, hogy még egyszer visszatérjenek” – fogalmazott. (A könyvégetésről korábban a 444.hu hírportál számolt be, közlésük szerint a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet felhívására Miskolcon tíz ember könyveket égetett, köztük egy Radnóti Miklós-kötetet.)

Miskolcon, a Szinva-teraszon a résztvevők Szabados Ambrus színművésszel közösen szavalták el Radnóti: Nem tudhatom című versét. Ezt követően mindenkinek lehetősége volt arra, hogy kedvenc Radnóti versét felolvassa, majd Radnóti és József Attila megzenésített költeményei hangzottak el, a zene alatt a Szinva patak vizére bocsátottak 69 apró “tutajt”, ezzel emlékeztetve arra, hogy Radnóti Miklóst hatvankilenc évvel ezelőtt végezték ki.

A Fidesz miskolci szervezete vasárnap megismételte a Fidesz országgyűlési frakciójának november 18-án kiadott közleményét, amelyben a képviselőcsoport szintén elítélte a könyvégetést.

– MTI –