Miskolc. Rekorder citromerőmű…

 Miskolcon zárul a Da Vinci

Learning csatorna  országos roadshowja november 29-én. Utoljára lesz látható a Guinness 
rekorder citromerőmű is. A csatorna tavasztól őszig tartó programjának 
célja a természettudományos műveltség élményközeli megalapozása volt. A 
programsorozaton több mint 4500 tanuló vett részt. 
A DaVinci Learning oktatási csatorna célja, hogy megkedveltesse a tanulást és a 
természettudományokat nézőivel, ám a csatorna nem csupán a képernyőn célozza felvállalni 
a tudományos ismeretterjesztést. A Kis Zsenik Klubja országos roadshow ebben a szellemben 
indult útjára 2013 tavaszán. 
A roadshow első állomásán márciusban Budapesten felépült a legnagyobb gyümölccsel 
működtetett erőmű. Az erőmű 1500 citromból, hat panelből, 15 cellából és közel 90 méter 
elektródból állt. A citromerőmű a második állomáson pedig sikeresen megdöntötte az addig 
fennálló hivatalos Guinness rekordot.
Az erőmű ezután útra kelt, és vidéki városokban is nagy sikerrel bemutatkozott. Győr, Szeged 
vagy Szekszárd után a Kis Zsenik Klubja roadshow november 29-én 2013-as záró állomásához 
érkezik, mely egyben az első Kelet-Magyarországi helyszín is. Miskolcon a Postamúzeumban 
kerül megrendezésre idén utoljára a rendhagyó természetismeret óra, ahol utolsó alkalommal 
épül fel a rekorder citromerőmű. A kísérlet során ismét 1500 db citromból fejlesztenek áramot! 
A citrom és a fémek kémiai reakcióját korábban számos eszközön kipróbálták már, de a 
Da Vinci Learning citromerőműve igazi kuriózum méretét, működési elvét és teljesítményét 
tekintve is. Az ismeretterjesztő eseményhez nézőként és résztvevőként iskolás csoportok és 
családok is csatlakozhatnak. Az esemény támogatója a Magyar Telekom.
„A citromerőmű megmutatja, hogy képletek helyett sokszor könnyed formában, interaktív 
módszerekkel jobban motiválhatók a gyerekek.” – mondja Ferdinand Habsburg, a 
csatorna alapítója. „Mivel a hétköznapokban életünk minden területén szükség van a 
természettudományokra, és mivel a média felelőssége sokkal nagyobb, mint korábban, nagyon 
büszkék vagyunk arra, hogy tavasztól őszig közel 4500 kis zseni vett részt ezen a különleges 
programon.” 
2013-ban összesen hat helyszínen szerepelt a program, Miskolc a hetedik záró állomás. 
A helyszín a Postamúzeum Teletár elnevezésű látványraktára, mely 2007-ben nyílt meg 
az egykori avasi telefonközpont épületében. A régi Morse-távírók, fadobozos fali és asztali 
telefonkészülékek közül több ma is működőképes állapotú. A közel 600 m2-es raktárteremben 
mintegy másfél ezer kiállított tárgy kapott helyet, melyek felidézik az egykori központok 
hangulatát 1881-től napjainkig.
A Da Vinci Learning miskolci programját a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési 
Intézet saját fejlesztésű online videomegosztó portálja, a Videotorium élőben közvetíti. A 
roadshow korábbi állomásainak anyagát is lehetőség volt élőben követni a tudományos 
videotartalmakat kínáló portálon, melynek segítségével az izgalmas bemutató további 
érdeklődőket ért el. A Videotoriumon már mobilon is kereshetünk izgalmas videokat szinte 
minden tudományágban.Miskolcon zárul a Kis Zsenik Klubja roadshow