Aljas, mocskos, gerinctelen módon csőbe húzott minket az MSZP – mondta az ATV-ben Kőrös Gusztáv volt DK-s, solti romaönkormányzati elnök, a bajai videó egyik készítője, akivel Kálmán Olga készített interjút.

Kőrös

elmondta, arra kaptak megbízást, hogy készítsenek egy oktatóvideót arról, hogyan vásárolják meg a politikusok a romák szavazatait.

 

A mondanivaló valós. Mindig is befolyásolták a romákat

– mondta Kőrös. A megbízást szerinte Király Györgytől, az MSZP sporttagozatának tagjától kapták, de szerinte ez nem magánakció volt. Király megbízható embernek tűnt, “olyan, akinek a mája sem keserű.” Úgy tudták, hogy egy konferencián mutatják majd be a videót borsodi romák előtt, hogy így tanítsák meg őket arra, ne hagyják magukat befolyásolni.

Kőrös szerint azért kellett a bajai ügyben sokat szerepelt neveket használni a jelenetben, például Zsigó Róbertét vagy Kovács Csabáét, mert ezek a nevek váltak ismertté, így könnyen érthető az üzenet.

Miután a videó elkészült, Dunaharasztin adta át azt Károlyi Attilának (a szocialisták Fejér megyei sporttagozatának vezetője), aki Király Györggyel, az MSZP sporttagozatának alelnökével együtt bevitte az MSZP székházába, miután értesítette Mesterházy Attilát. Szerinte ez két nappal azelőtt történt, hogy a hvg.hu nyilvánosságra hozta volna a videót.

Kőrös szerint mindazt, amit elmondott, térfigyelő kamerák és mobiltelefon-cellainformációk igazolják.

A rendőrség őt tanúként hallgatta meg. A felvétel elmondása szerint mobiltelefonnal készült, ő a memóriakártyáról írta ki DVD-re, és ezt adta át.

egyenesb2

Szerinte a felvétel minden résztvevője fel van most háborodva, mert úgy tudták, csak szűk körben mutatják be azt, szó sem volt széles nyilvánosságról.

Az MSZP hasba szúrta magát ezzel az akcióval

– mondta Kőrös, aki szerint ő is le akarja váltani Orbánt, de nem ilyen módszerekkel. A DK-ból ki kellett lépnie, miután Varju László pártigazgató felszólította erre közvetlenül a botrány kirobbanása után. atv.hu