Az egri bazilikában léptek fel

 miskolci művészek halottak napján, november 2-án, ahol több mint kétezer ember hallhatta – a világon először – Verdi Requiemjének orgonára komponált átiratát a Cantus Agriensis Kamarakórus és a Miskolci Cardinal Mindszenty Kórus közreműködésével, Gergely Péter Pál vezényletével. A szólisták között pedig az egri közönséget is elkápráztatta Eperjesi Erika, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze is.

 

Giuseppe Verdi Requiemjét Király Csaba Liszt-díjas orgonaművész írta át orgonára. Egerben, halottak napján mutatták be a különleges alkotást, amely a város elhunytjaiért szólalt meg Ternyák Csaba egri érsek és Habis László, Eger polgármesterének fővédnökségével. minap.hu