„Szégyelljétek magatokat és húzzatok el!”

 – üzente Vona Gábor, a Jobbik elnöke az MSZP-nek és a Fidesznek pártja október 23-i demonstrációján szerdán a budapesti Deák téren.

 

Szerinte mindkét párt a rendszerváltás óta többször is megmutatta, hogy mire képes, és ebből Magyarország többet nem kér.

A Fidesz és a baloldal csak a hatalmat akarja megszerezni és csak „hazugságot, csalást, lopást és hazaárulást” akar adni az országnak – mondta az ellenzéki pártvezető, aki szerint ez a két politikai erő az egymástól való rettegésből él, és csak az egymással való ijesztgetéssel tud szavazatokat szerezni, ezért csak együtt lehet megszabadulni tőlük.
Vona Gábor hangsúlyozta: a Jobbik ezzel szemben nem a hatalmat akarja, hanem a hazát szeretné visszaadni a magyaroknak, hogy Magyarország „ne a multinacionális tőke és az Európai Unió lábtörlője legyen”. A Jobbik nem félti a demokráciát, mert „az nem is volt”, hanem a magyar emberek szabadságát, jólétét félti, mert ezeket valóban elvették – hangoztatta.
A jövő évi választás tétjét „életbevágónak” nevezte, mondván: ha a Jobbik ott nem tud sikert elérni, akkor a magyar föld el fog veszni, a devizahitelesek tönkremennek, és „soha nem lesz igazság Magyarországon”.
A baloldai ellenzék és a kormány megemlékezéseire utalva elmondta: akik a Műegyetem előtt vannak azok a szellemi örökösei, akik 1956-ban „a szovjet tankokra ültek, hogy eltiporják Magyarország szabadságát”. A baloldal akkor Moszkvát szolgálta ki, most az Európai Uniót és a bankokat – folytatta. „Ugyanazok maradtak, nem tudtak megváltozni és nem is akarnak” – fogalmazott. Ők semmit nem akarnak, csak a hatalmat visszaszerezni – tette hozzá. Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila „egy szörny három feje”, csak egyben lehet őket választani és megkapni.
A Hősök terére pedig Vona Gábor szerint azok mentek, akik otthon maradtak 1956-ban és a kegyes hazugságot választották. A Hősök terén lévők úgy érzik, hogy jót akarnak, de nem mernek semmit tenni és „belemenekülnek vezetőjük kegyes hazugságaiba”. Ugyanakkor Orbán Viktor is csak a hatalmat akarja – tette hozzá.
A Jobbik elnöke hangsúlyozta: a harmadik út az 1956-as hősök útja, akik felül tudtak emelkedni a maguk életén, hogy másokén is segítsenek. Ez a harmadik út a Jobbik útja is.
Beszélt arról is: 2006 október 23-án mindenki megmutatta, hogy pontosan hova tartozik. „Akkor Gyurcsány Ferenc – akinek Bajnai Gordon a kormánya tagja volt – az ünneplő magyar emberek közé lövetett. Orbán Viktor pedig a beszédét követően, miközben a korábban őt hallgató nézők közé lőtt a rendőrség, addig ő beült egy páncélozott autóba és hazament ” – fogalmazott. Vona Gábor Gyurcsány Ferencnek azt üzente: „aki elárulja a hazáját, az börtönbe fog menni”.
Hozzátette: a Jobbik ezzel szemben az utcán volt 2006 október 23-án és akkor született meg a 2006-osok politikai generációja.
A több ezres árpádsávos, jobbikos, székely és nemzeti színű zászlókkal felszerelt tömeg – amelyben jelen voltak az Új Magyar Gárda tagjai is – hangos üdvrivalgással fogadták Vona Gábort és a többi szónokot. A pártelnök beszédét többször is hosszú taps szakította meg. A baloldali pártok és a kormány említését viszont a résztvevők hangos pfujolással fogadták.
Murányi Levente, a Jobbik alelnöke szerint 1956-ban az a csodálatos, hogy nem szociális problémák javítására indult, hanem a világ kommunizmusának bukására. Szerinte a Szovjetunió soha nem lett ugyanaz, mint 1956 előtt volt és ez a forradalom vezetett a rendszer 1990-es bukásához. „Mi küldtük a pokolba a Szovjetuniót és az ő kommunizmusát, ezt a világ nekünk magyaroknak köszönheti” – fogalmazott Murányi Levente. Szerinte egyedül a Jobbik hajlandó tenni a magyar szabadságét és az ország helyzetének javulásáért, ezért „nincs értelme” más pártra szavazni. Úgy vélte: vigyázni kell, hogy a baloldali ellenzék visszatérése miatti félelem hatására nehogy „túlnyerje magát” a Fidesz a 2014-es választásokon, ezért is „kell a Jobbikra szavazni”.
Z. Kárpát Dániel, jobbikos országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a kiszolgáltatottság elleni harc az, ami közös 1956 forradalmában és a jelenlegi helyzetben. Élesen bírálta a bankokat, akik „kifosztották” a magyar embereket. Szerinte folytatni kell az 1956-ban megkezdett harcot a szabadságért a bankokkal szemben, a Jobbik pedig ennek a harcnak a folytatását tűzte ki céljául és „bármi áron” megvédik a devizakárosultakat. „Nincsen bocsánat” azoknak, akik kifosztották az embereket – tette hozzá.
Robert Winnicki, a lengyel Nemzeti Mozgalom vezetője felszólalásában „fejet hajtott” a magyar nemzet előtt, amely soha nem adta fel a szabadságért folytatott küzdelmét. Úgy vélte: 1956-ban a kommunizmus, ma a globalizmus és a nemzetközi baloldal próbálja meg tönkretenni a magyar és a lengyel nemzetet is, de ahogyan 1956 után, úgy most is el fognak bukni. Hozzátette: csak a nacionalizmus és a nemzeti érzelmű hazafiak európai szintű szolidaritása hozhat eredményt ebben a harcban.
Pörzse Sándor, jobbikos országgyűlési képviselő beszédében „egészen elképesztőnek” nevezte, hogy azoknak is „van pofájuk” 1956-ról megemlékezni, akik miatt a forradalom és szabadságharc kitört. Bírálta az MSZP-t, amiért az ellenzéki párt szobrot állít Horn Gyulának aki „pufajkás volt”, aki biztosan nem a forradalmárok között volt 1956. október 23-án.
A rendezvényen a lengyel Nemzeti Mozgalom és a Jobbik Ifjúsági Tagozata (IT) együttműködési megállapodást kötött, amelyet a Robert Winnicki és Farkas Gergely jobbikos országgyűlési képviselő, a Jobbik IT elnöke írtak alá.
A politikusi felszólalásokat követően a Deák tér Andrássy út felőli végén felállított színpadon a Hungarica együttes koncertjével zárul a Jobbik október 23-i rendezvénye.