„Ne mondjon ilyet, képviselő úr, mert akkor a saját maga farkába harap bele ebben a körforgásban!” Erre figyelmeztette dr. Kriza Ákos polgármester a jobbikos Jakab Péter önkormányzati képviselőt a miskolci önkormányzat októberi közgyűlésén, kedden. Aggódó mondata annak szólt, hogy a képviselő fészekrakó-ügyben osztotta a városvezetést, noha éppen a közgyűlés kezdetén számolt be arról a polgármester, hogy milyen nagyszerű eredményeket sikerült ezen a téren elérniük. Az ellenzék szerint eredményről szó sincs, csak show-műsorról, amit a várost vezető prominensek a helyi média kedvéért rendeztek meg az egyik volt fészekrakós lakásban az elmúlt héten. A probléma továbbra is fennáll, sőt, súlyosbodott, furcsa mód a bajba jutott lakáshitelesek megsegítésére létrejött Nemzeti Eszközkezelő belépésével. Az állami társaság ugyanis az úgynevezett fészekrakós lakásokat is felvásárolja, azokat is, amelyeknél korábban nemcsak banki és közüzemi tartozások keletkeztek, hanem sokszor milliós társasházi tartozások is. eszakonline.hu