Az Országos Rendőr-főkapitányság

kommunikációs szolgálata közleményében azt írta: az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ felkérésére a Terrorelhárítási Központ munkatársai – az osztrák EKO-Cobra bevetési egységgel együttműködésben – hozták Magyarországra azt a két férfit, aki október 4-én a házi őrizet szabályait megszegve ároktői lakásából ismeretlen helyre távozott.

 

police1_580

A szállítás a társszervekkel együttműködésben, a TEK szakemberei által kidolgozott előzetes terv szerint, szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlott – tették hozzá.

Az ügyészség szerint a hattagú ároktői banda 2008-2009-ben tucatnyi alkalommal támadt rá gátlástalan, embertelen módon 70-80 éves emberekre Budapest peremkerületeiben és vidéken. Két idős ember belehalt sérüléseibe, és a vádhatóság szerint több másik esetben is megállapítható az emberölés kísérlete.

 

Az ároktői banda tagjainak ügyében lassan öt éve folyik a büntetőeljárás, ezen belül az elsőfokú büntetőper két éve. Perbeszédében az ügyész néhány hete öt vádlottra javasolt tényleges életfogytiglant.

 

A 26 éves R. Henrik és az 51 éves id. R. Elemér Ároktőn házi őrizetben voltak. A házi őrizet elrendelésekor a bíróság még nem alkalmazhatta automatikusan a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközt, mert az akkor hatályos jogszabály még a vádlott hozzájárulásától tette függővé annak használatát.

A Belügyminisztérium korábbi közleménye szerint az ároktői banda tagjait kiemelt veszélyességükre tekintettel napi hétszer ellenőrizte a rendőrség házi őrizetükben, figyelembe véve azt a jogszabályi korlátot, hogy a rendőrség a házi őrizet végrehajtása során a szükséges mértéken túl törvényes ok nélkül nem zavarhatja a terhelt magánéletét.

police2_580

A két férfi október 4-én szökött meg Ároktőről, majd október 9-én fogták el őket a svájci Oftringenben egy bérlakásban. Mivel hozzájárultak egyszerűsített kiadatásukhoz, így a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak nem kellett kiadatási kérelmet előterjeszteni. A két szökevény hazahozatalát az Interpol szervezte.

Az ároktői bűnügy ötödrendű vádlottjára, R. András bokájára azóta feltették a nyomkövetőt. Az ároktői banda ügye miatt a Fidesz többek között azt kezdeményezte, hogy a jövőben a legsúlyosabb bűncselekmények esetén ne legyen felső határa az előzetes letartóztatás időtartamának.