Kárpáti Ferenc a Magyar Honvédség

 Egészségügyi Központban (a budapesti Honvédkórházban) hunyt el.

 

Fia, Kárpáti Ferenc az MTI-nek azt mondta, hogy a volt honvédelmi miniszternek is érdeme volt, hogy a rendszerváltás békésen történt, emiatt kitültetést is kapott Göncz Árpád volt köztársasági elnöktől.
Kárpáti Ferenc Putnokon született 1926. október 16-án.
A Wikipédia szerint Kárpáti Ferenc 1958 és 1970 között a Magyar Szocialista Munkáspárt Néphadseregi Bizottságának első titkára volt. A Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnöki beosztását 1970. december 19. és 1985. december 30. között töltötte be, egyúttal honvédelmi miniszterhelyettes is volt. 1963-tól ezredes, 1971-től vezérőrnagy, majd 1979-ben altábornagy lett. 1970-től 1990-ig országgyűlési képviselő volt, először a szobi, majd a ceglédi választókerületben. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1985. december 30-ával választotta honvédelmi miniszterré, s egyben kinevezte vezérezredessé.
Kárpáti Ferencet Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök 1989. december 15-ével “katonai tartalékállományba” helyezte, így polgári miniszterként vezette a honvédelmi tárcát. 1990. május 2-tól, a Németh-kormány lemondását követően ügyvezető miniszterként vezette a minisztériumot. 1990. június 1-jével, 64 éves korában került nyugállományba.
1990 májusában az ideiglenes köztársasági elnök Kárpáti Ferencnek több évtizedes, eredményes munkássága elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából a Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta.

Tegnap kedden temették Kárpáti Ferencet, Németh Miklós volt miniszterelnök búcsúztatta. Elmondta, hogy a békés rendszerváltásban múlhatatlan érdemeket szerzett Kárpáti Ferenc vezérezredes. Többek között  – ezt a könyvében, emlékirataiban is megírta – hogy miként fegyverezték le a Munkásőrséget az MSZMP magánhadseregét.

Németh Miklóssal a közelmúltban készítettem egy három órás hangfelvételt még a Balaton partján. Akkoriban már jelezte – hogy volt minisztere nagyon beteg. A beszélgetésből elkészült egy interjúkötet vázlata ami befejezésre várna. Ebből sok mindent megtudhatnánk, hogy is miként zajlott le a magyaros rendszerváltás. Emlékezetes nap volt amikor az interjú készült – közbe jött a hír – elhunyt Horn Gyula. Nem titok, hogy a két miniszterelnök között a későbbiekben nem valami felhőtlen volt a viszony. Horn egyedi módon magának vindikálta a vasfüggöny lebontását. Németh Miklós miniszterelnök ezt szerényen tudomásul vette de nem tartotta fairnek.

Remélem, ha a könyvem elkészül – s ebben Német úr partner lesz – erről a kényes kérdésről is lerántjuk a leplet.

szantograf.hu