Miközben a magyar

társadalom lassan összeomlik, egyre nagyobb a szegénység, az éhezés, a szomjazás, a kilakoltatottak száma egyre nő, – azok, akik a végrehajtási eljárásokat elindítják, melyekből a végén sokszor kilakoltatás lesz, – a közjegyzők, – degeszre keresik magukat.

 

 

A többnyire a budai hegyvidéken élő, és a magyar társadalom legkisebb szeletét adó, – de a legtöbb pénzt kereső vállalkozók jövedelme, 71 milliárd forinttal nőtt az utóbbi évben.

A burzsoá legfelső vállalkozói rétegnek egyre jobban megy, miközben a nép tagjai közül mind többen veszítik el munkájukat, éheznek, – elvesztik otthonaikat – egyre több család esik szét, hullik ki lábuk alól a talaj, viszik el fejül fölül a házat, – és a magyar társadalom az összeomlás szélén áll, – addig vannak olyanok, a legfelsőbb vállalkozói rétegben, – akik ezekből az egyéni, – és most már össztársadalmi tragédiák, – saját hasznukra való fordításábólszerzik be extra profitjukat.

És ezek pedig például a közjegyzők. Akik bizony már nem állami alkalmazottnak, hanem vállalkozóknak számítanak, és ez a státusz annyira bejött nekik, hogy – “A vállalkozói „toplista” első három helyét a közjegyzői szakmai képviselői foglalják el…” – írja azÉnpénzem.hu, majd így folytatja: “Az önálló tevékenységet folytatók közül a pálmát tavaly is egy budapesti közjegyző vitte el. A 2012-es évben azonban a vállalkozói „toplista” már mind a három dobogós helyét a közjegyzői szakmai képviselői foglalják el.

A különösen a devizahitelesek körében manapság nem túl népszerű foglalatosságot folytatókról azonban azt azért érdemes tudni, hogy náluk nincs feketejövedelem, vagyis minden megkeresett forintjukról tud az adóhivatal…”

Ez utóbbi információt azért mi némi kétkedéssel fogadtuk, hiszen Magyarországon szinte minden vállalkozó eltitkol valamilyen szinten, valamilyen jövedelmet, – miért pont a közjegyzők lennének kivételek?

De ezek szerint: a közjegyzőknek nincs fű alatti jövedelmük, senkitől nem fogadnak el semmi plusz pénzt, – ami elég nehezen hihető akkor, amikor ekkora összegekről van szó.

Na, de tegyük fel, hogy elhiszünk mindent. Elhisszük, hogy a közjegyzők hogy tiszták, mint a ma született bárány, fehérek, mint a hó és nem titkolják el az adóhivataltól a megszerzett jövedelmüket. – Ám, ha viszont ez igaz…

Akkor van csak igazán szar a palacsintában! – Hiszen a három és legeredményesebb, – legnagyobb bevételű vállalkozó Magyarországon; a közjegyzői szakma képviselője. – Minden más vállalkozást maga mögé utasítva. – Akik, ha minden jövedelmüket bevallják, – milyen hihetetlen nagy összegű jövedelmüknek kell lenniük ahhoz, – hogy minden magyar vállalkozó között a legeredményesebbek legyenek!

Na, de nézzük csak meg jobban a közjegyzők, – ha a társadalomnak nem is, de önmaguk és a burzsoá réteg számára nagyon is hasznos tevékenységét:

Számtalan esetben fordul elő, hogy a közjegyzők, – a bank, vagy behajtó cég, vagy más végrehajtást kérő magán személy, – egyszerű bemondása alapján, – állítanak ki közjegyzői záradékot.

Ennek a záradéknak a kiállításával indul meg lényegében törvényesen a végrehajtási eljárás az adósok ellen úgy, – hogy a bíróság legtöbbször nem is látta a fenti ügy papírjait, – s ezáltal az adósnak alapból nincs is módja védekezésre. – Ezt a józan ember nem kis mértékben törvényellenesnek tartja, – csak számtalan közjegyző, bank és végrehajtó nem, – és a bíróság is csak akkor, ha mindennek ellenére az adós mégis csak hozzá fordul. (Sok esetben saját kiszámolt pénzéből áldozva ügyvédre és a bírósági eljárásra).

Attól kezdve tehát, hogy a közjegyzőn keresztül megy a végrehajtási ügy, – már hivatalossá válik,, – s a végrehajtó úgymond jogszerűen cselekszik, s az adós ellenállása esetén, – akár a karhatalmat is igénybe veheti.

Pedig sok esetben a bank, illetve a végrehajtást kérő követelése az adós felé, – nem reális, – magasabb összeget követel, mint amennyi alapból járna neki, – és ezt a közjegyző is tudja, – vagy ha netán nem tudja, – akkor sem vizsgálja meg a követelés jogszerűségét. Megelégszik a követelő bank, behajtó cég, vagy egyéb végrehajtást kérő magánszemély, – egyszerű bemondásával!

***

Már a hitelek felvételekor, (amikor egy felelős banki és pénzügyi jogi szakember már tudta, hogy ezek a hitelkonstrukciók mekkora bukást és tragédiát hordoznak magukban), – már akkor, az ezeket a hibás terméknek számító deviza hitelszerződéseket nem lett volna szabad ellenjegyeznie, egyetlen közjegyzőnek sem!

A 1991. évi XLI. törvény (a közjegyzőkről) 3. paragrafusa szerint:

“3. § (1) A közjegyző köteles megtagadni a közreműködését, ha az kötelességeivel nem egyeztethető össze, így különösen ha közreműködését olyan jogügylethez kérik, amely jogszabályba ütközik, vagy jogszabály megkerülésére irányul, illetőleg amelynek célja tiltott vagy tisztességtelen.

“(2) Ha a közjegyző az eljárása során aggályos körülményt észlel, de a közreműködés megtagadására nincs ok, köteles e körülményre a fél figyelmét felhívni és ezt az iratban feltüntetni. Ha a fél ez ellen tiltakozik, a közjegyző a közreműködését megtagadja.”

Vagyis, az országos botránnyá dagadt, s társadalmi katasztrófával fenyegető devizahitelezésnek nevezett fosztogatás felelősei között vastagon ott vannak a bankárok, behajtók, strómanok mellett a közjegyzők is!

Már azzal, hogy szó nélkül ellenjegyezték a hibás devizahitel termékeket, – aztán pedig azzal, – hogy ezek törvényszerű, és előre megjósolható bebukása esetén pedig; – a bank, vagy behajtó cég, vagy más végrehajtást kérő magán személy, – egyszerű bemondása alapján, – állítottak ki, állítanak ki közjegyzői záradékot, – mely alapján megindul a végrehajtási eljárás úgy, hogy, – az adósnak alapból, először módja sincs a védekezésre…

Talán nem véletlenül foglalták el a közjegyzők, a legjobban kereső magyar vállalkozók sorrendjében, az első három helyet!

És hiába mutogatnak egymásra a bankok és a közjegyzők, – következetesen a másikat megnevezvén felelősnek, – amikor az adósok perlik őket a tisztességtelen csaló szerződéseik miatt. – A felelősségre vonás ideje előbb utóbb eljön, – s akkor, akik egyik nap együtt wellneseztek, a másik nap pedig már egymásra mutogattak, – közösen próbálják majd ledolgozni bűneiket, az elkövetkező években, évtizedekben…

A felelősségre vonás ideje előbb utóbb eljön

Szabad Riport Tudósító Iroda