A nagyteljesítményű félvezetők

 gyártásával és fejlesztésével foglalkozó Infineon Technologies vállalatcsoport új, 65,6 millió euró értékű beruházását Cegléden

valósítja meg. A fejlesztés az Infineon egyik legjelentősebb európai bővítése. Az

533 új munkahelyet létesítő beruházáshoz a Nemzetgazdasági Minisztérium egyedi

kormánydöntés alapján támogatást nyújt, melyet a mai napon írtak alá a felek. A

döntés-előkészítést, illetve a cég számára optimális támogatási csomag kialakítását a

Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) végezte.

A beruházásról sajtótájékoztatót tartott a Nemzetgazdasági Minisztérium. Varga Mihály

nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy a kormány jelenleg 44 befektetővel folytat

tárgyalásokat, amennyiben mindegyik eredményesen zárul, úgy 1000 milliárd értékű

beruházás valósulhat meg 19 000 munkahelyet teremtve. Dr. Kerekes György, a HITA

elnökhelyettese hangsúlyozta, hogy a HITA által kezelt projektek közül az Infineon vállalja a

leghosszabb távú kötelezettséget, ami a Magyarország és szűkebben Cegléd iránti bizalom

és az eddigi sikeres együttműködés eredménye.

A világszerte növekvő energiaigényt és a fogyatkozó természeti energiaforrásokat

figyelembe véve a teljesítményelektronika jelentős mértékben hozzájárul az

energiafogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez. Az Infineon félvezetői

gondoskodnak a megújuló energiaforrások, a nap- és szélenergia előállításáról és

továbbításáról az energiahálózatba, valamint lehetővé teszik, hogy az ipari és háztartási

készülékeink a villamos energia hatékonyabb felhasználásával működjenek.

Az Infineon Technologies Cegléd Kft.a város és vonzáskörzetének meghatározó

és dinamikusan növekvő vállalata. A gyártás teljes felfutásával 1050 főre bővíti a

foglalkoztatottak számát 2018-ig. Mindez kiemelt jelentőséggel bír a Pest megyében egyik

legmagasabb (11,14%-os a 2009. IV. negyedév és 2010. III. negyedév közötti időszak

átlagát tekintve) munkanélküliségi arányt mutató Ceglédi kistérség számára. Az előzetes

felmérések szerint a létszám feltöltéshez szükséges, munkaerő-kapacitás Cegléden és

térségében rendelkezésre áll.

Az Infineon stratégiai kapacitásbővítési és kompetencia fejlesztési tervei az alapítás óta

illeszkednek a magyar gazdaságfejlesztés súlyponti célkitűzéseihez. A vállalat projektjeinek

sikerességéhez az eddig elnyert központi támogatások is hozzájárultak: