Ezt a kérdést tette fel hétfői

 sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán, a Jobbik önkormányzati képviselője azok után, hogy sajtóhírek szerint a diósgyőri stadionrekonstrukció kivitelezői munkálatait ismét fővárosiak fogják megkapni.

 

A képviselő jelezte, korábban már elmondta a Jobbik témával kapcsolatos álláspontját, mely szerint a négy és félmilliárdos beruházásból akkor profitálna leginkább Miskolc, ha a munkálatokat helyi vállalkozások végezhetnék el helyi munkaerővel. A legutóbbi sajtóértesülések alapján azonban sajnos ismét feltételezhető, hogy jórészt nem miskolciak lesznek a kivitelezők, hiszen magának a rekonstrukciónak a lebonyolítása is Budapesthez fog kötődni, hangsúlyozta a politikus. Tekintettel arra, hogy a projekt 1 milliárdos önrészét Miskolcnak kell biztosítania, ismét elmondható, hogy a miskolci adófizetők ezúttal is a főváros gyarapodását kénytelenek szolgálni, köszönhetően a Fidesznek, húzta alá Pakusza. A politikus ezek után magyarázatot vár Kriza Ákos polgármestertől arra a kérdésre: miért van az, hogy a Fidesz választási ígéretével ellentétben a miskolci beruházások javát nem miskolci cégek kapják meg.