A bíróság a házi őrizet elrendelésekor még

nem alkalmazhatta automatikusan a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközt, mert az akkor hatályos jogszabály még a vádlott hozzájárulásától tette függővé a használatát. A jelenleg szökésben lévő vádlottak ehhez nem járultak hozzá – tudatta hétfőn közleményében Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője a bíróság honlapján a két ároktői bandatag eltűnésével kapcsolatban.

 

A szeptember 1-jétől hatályos jogszabály-módosítás után már nincs szükség a terhelt hozzájárulására a nyomkövető alkalmazásához, ha a házi őrizetet azért rendelte el a bíróság, mert a terhelt előzetes letartóztatása a törvényben maximalizált időtartam lejárta miatt szűnik meg.
A terheltek mozgását nyomon követő technikai eszköz utólagos alkalmazására pedig nem érkezett indítvány – tette hozzá a szóvivő.
A rendőrség szombat délelőtt tette közzé, hogy péntek éjjel megszökött a házi őrizetből az idős emberek sérelmére elkövetett rablógyilkosságokkal vádolt ároktői banda két tagja. Fogolyszökés miatt indult eljárás a 26 éves Rostás Henrik és az 51 éves Rostás Elemér ellen.
A Fővárosi Törvényszék szóvivője hangsúlyozta, „az R. Elemér és társai ellen folyamatban lévő ügyben a bíróság az eljárásjogi szabályoknak megfelelően járt el akkor, amikor megállapította a vádlottak előzetes letartóztatásának megszűnését, tekintettel arra, hogy eltelt az előzetes letartóztatás jogalkotó által törvényben maximalizált időtartama”. A bíróság ezután a vádlottakkal szemben a soron következő legsúlyosabb kényszerintézkedést rendelte el, és házi őrizetbe helyezte őket annak érdekében, hogy mihamarabb eredményesen befejezhető legyen a bizonyítási eljárás – írta.
A közlemény szerint a Fővárosi Törvényszék hangsúlyozza, hogy a házi őrizet végrehajtását és ellenőrzését a jogalkotó a rendőrség feladataként határozza meg. A rendőrség a házi őrizet előírásainak betartását folyamatos rendőri ellenőrzéssel látja el, ha a házi őrizetben lévő terhelten a mozgását nyomon követő technikai eszköz nincs, illetve, ha ellenőrzése járőr útján, valamint eseti ellenőrzéssel nem biztosítható.
Póta Péter szerint a vádlottak szökése egyébként a tárgyalások tervezett ütemét nem befolyásolja, ugyanis lehetőség van a vádlottak távollétében is lefolytatni az eljárást, és ítéletet hozni, ha ezt az ügyészség indítványozza.