A város egyik szégyenfoltjára, egy

 főutcai házból terjeszkedő méretes ecetfára hívták fel a figyelmet baloldali fiatalok.

 

„A Societas miskolci csoportja figyelemfelkeltő flashmobot szervezett a sétáló utcán. Tűrhetetlen, hogy a Kriza által vezetett önkormányzat trehánysága és nemtörődömsége miatt napról napra megy tönkre a városunk! Az ecetfák már a házak falaiból is kinőnek! Az akciót azért szervezték, hogy végre kapja össze magát Kriza erre a kis időre és dolgozzon a város érdekében, ha már lobbizni és fejleszteni nem tud”. Ezt a miskolci MSZP posztolta ki Facebook oldalára néhány fotó társaságában vasárnap délelőtt.

A felvételek tanúsága szerint a baloldali fiatalok fideszes szlogenekből készült táblákkal (Csak a Fidesz!, Magyarország jobban teljesít!) díszítették fel azt a falból kinőtt ecetfát, amelyet a Villanyrendőr és a Centrum közötti szakaszon, a Szerencsejáték Zrt. lottózója (Széchenyi u. 105.) mellett csodálhatnak meg minden áldott nap az arra járó miskolciak, és persze a turisták is.