Ausztriában a vasárnapi parlamenti

 választáson hajszálnyival bár, de megszerezte az abszolút többséget a kormányzó szociáldemokraták és a konzervatívok nagykoalíciója. Az előzetes végeredmény szerint a jelenlegi koalíciós kormánypártok a szavazatoknak csak 50,9 százalékát szerezték meg, és folytathatják az ország irányítását.

 

A belügyminisztérium közlése szerint az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) a szavazatok 27,1 százalékát szerezte meg, míg a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) 23,8 százalékot kapott. A két koalíciós párt ilyen rosszul a második világháború óta nem szerepelt, lecsúszásuk annál is feltűnőbb, mivel a 80-as években még ők ketten adták a parlamenti képviselők 90 százalékát.

A voksok több mint egytizedét az idén távszavazáson adták le. Ezeket hétfőn értékelik ki, de valószínűtlen, hogy változtassanak az eredményen – mondta a minisztérium szóvivője.

A megerősödött ellenzék legnagyobb pártja a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), lesz, amely majdnem négy százalékot erősített az öt évvel ezelőtti eredményén, és elérte a 22 százalékot.

A velük totálisan szembenálló zöldek is javítottak a 11,5 százalékukkal, de nem érték el a kitűzött célt, a 15 százalékot. Bekerült a parlamentbe Frank Stronach milliárdos vállalkozó egy éve alapított populista pártja, a Stronach Csapata (5,9 százalék) és meglepetésre a szintén új liberális párt, a NEOS (4,6 százalék) is.