A Kerékpáros Miskolc Egyesület

újra megrendezi a kerékpáros reggelit. Holnap reggel fél 7-től mintegy két órán át várják péksüteménnyel és üdítővel a két keréken munkába vagy iskolába tartókat.

 

 A Kerékpáros Miskolc Egyesület a Magyar Kerékpárosklub partnereként ismét csatlakozott a Bringázz a Munkába (BAM) akcióhoz, amelynek egyik része a bringás reggeli. A BAM keretén belül már többször nagy sikerrel rendezték meg (legutóbb május 10-én) a rendhagyó reggelit, mely csütörtökön a már megszokott helyen, a főutcán, a Széchenyi utca 61. szám alatt lesz. A kerekeseket fél héttől várják péksüteménnyel, üdítővel és túró rudival – amíg a készlet tart, de legkésőbb fél 9-ig.

A Magyar Kerékpárosklub 2013 őszi Bam! kampánya szeptember 23-án, hétfőn indult. Az akció sikeres teljesítéséhez és az ajándéksorsoláson való részvételhez nyolc alkalommal kell kerékpárral eljutni munkába, a megtett kilométereket pedig rögzíteni a közlekedési naplóban. Összesen 566 ajándékot sorsolnak majd ki a szervezők. A program keretében október 3-án, csütörtökön rendeznek országszerte Bringás Reggeliket.

www.minap.hu