… címet viselő, ismeretlen szerzőségű  anyag szerint az egyetem Belső Ellenőrzési Osztálya 2013. február 6-án vizsgálati jelentést tett Patkó Gyula rektor elé. A vizsgálat tárgya a Miskolci Egyetem és két informatikai cég – a Manta-Gift Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint a Tóth Informatikai és Irodatechnika Bt. – között 2010-ben kötött négy szerződés jogszerűsége volt. A vizsgálat érintőlegesen foglalkozott az egyetem és a Piroskutya Szolgáltató Kft. egy szintén 2010-es szerződésével is.

 A két informatikai cég tulajdonosa és ügyvezetője az állítólagos vizsgálat és az Opten cégadatbázis szerint is egy személy, Tóth Ákos miskolci lakos. Az összesen mintegy ötmillió forint értékű szerződésekről a hivatkozott vizsgálat megállapította, hogy nem előzte meg őket kimutatható közbeszerzési eljárás, teljesítésük pedig nem igazolható. A szerződések ráadásul olyan szolgáltatásokra vonatkoznak, amelyek vagy egyetemi alapfeladatnak számítanak, vagy igazolhatóan nem a szerződésben megjelölt cégek végezték el őket. Mind a Manta-Gift Kft., mind a Tóth Bt. szerződéseit Kovács Viktor, az egyetem akkori főtitkára írta alá, csakúgy, mint a Piroskutya Kft. 625 ezer forintos szerződését, melynek teljesítése a vizsgálat szerint szintén kétséges. A cikk itt olvasható.