A túlélésre esélyük sem volt azoknak,  akik szerda este a 6-os főúton Tolna megyében egy tragikus karambol résztvevőivé váltak. Egy Audi és egy Lada Samara ütközött frontálisan. Előbbiben öten utaztak: egy húszas éveiben járó férfi és nő, valamint egy 42 éves és egy 39 éves férfi, továbbá egy 41 esztendős asszony. A Lada sofőrje egy ötven év körüli férfi volt, utast nem vitt.

Zoom

– Az Audi Paks irányából haladt Szekszárd felé, amikor meg akarta előzni az előtte haladó járművet. Későn észlelte a sofőr, hogy vele szemben érkezik a Lada. Vissza akart térni a saját sávjába, de elvesztette uralmát a kocsi felett, és a menetirány szerinti bal oldalon frontálisan ütközött a Ladával – ismertette a részleteket a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Steinbach Zsolt elmondta: kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége ügyében indítottak eljárást, de miután a baleset négy résztvevője a helyszínen, kettő pedig a kórházban meghalt, valószínűleg nem lesz kit felelősségre vonni. A baleset helyszínén készült felvételen látható, hogy az Audi és a Lada Samara a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. A szakértők ebből arra következtetnek, hogy az Audival nagyon gyorsan hajtottak. Lapinformációk szerint nem véletlenül: egy bűncselekmény helyszínéről „húzták el a csíkot”.– A rendőrség vizsgálja, van-e összefüggés az Audiban utazó személyek és egy, a közelben elkövetett bűncselekmény között – mondta a sajtó érdeklődésére Steinbach Zsolt rendőrségi szóvivő, arra a kérdésre azonban egyelőre nem válaszolhatott, milyen bűncselekményről van szó.A beszámolók szerint a halálos előzésbe kezdő autóban utazók rokoni kapcsolatban álltak, egy neve elhallgatását kérő ismerős az MTI-nek azt állította, egy ötgyermekes házaspár volt közöttük. A Bors megtudta: egy faddi család tagjai az áldozatok. A lap úgy tudja, az Audi egyik utasa az a Bácsku becenévre hallgató 42 éves B. Kálmán volt, akinek Faddra költözése miatt korábban még tüntetést is szerveztek a településen. A férfi 37 éves volt, amikor a településre érkezett, s addig összesen 16 évet ült börtönben.

Zoom

A kocsiban halt meg Bácsku Zapi becenevű öccse, unokatestvére, valamint a két fivér élettársa. Bácskut annyira nem várták tárt karokkal Faddon, hogy amikor családjával beköltözött, házukra Molotov-koktélt dobtak. Korábbi lapértesülések szerint Bácsku sem ijedt meg a saját árnyékától, szamurájkarddal érkezett egyik ellenlábasa házához, hogy megfenyegesse.Bácsku és élettársa öt árvát hagyott hátra – áll a Bors cikkében.:

Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom

Zoom
Zoom
Zoom
Zoom