Az utazásszervező tevékenységét felfüggesztő Best Reisen Utazási Iroda Kft. a QBE Magyarországi Fióktelepénél rendelkezik vagyoni biztosíték biztosítással, a biztosító gondoskodik az utazási iroda kinnrekedt utasainak hazaszállításáról, illetve szükség esetén a szállásdíjak kiegyenlítéséről is – közölte a biztosító az MTI érdeklődésére pénteken.

 

A QBE tudomása szerint 700-800 főre tehető a külföldön rekedt utasok száma, főként Törökországban, Egyiptomban és Spanyolországban. A közlemény szerint a QBE péntekre, 18-ára, 20-ára és 21-ére már lefoglalt repülőgépeket.

Több ezer főre tehető azon utasok száma, akiket a Best Reisen már nem tud kiutaztatni, de a nyaralás költségeit már befizették, az ő kártalanításukról is gondoskodik a biztosító.

A biztosító társaság kapott olyan jelzéseket, miszerint a kint tartózkodók szállásdíja sincs rendezve. Hamarosan ebben is intézkedni fognak – áll a közleményben.

A QBE közleménye részletezi, hogy a biztosítási szerződés feltételei alapján a QBE-nek milyen vállalt kötelezettségei állnak fenn az utasokkal szemben.

Ezek közé tartozik az, hogy az utazás megkezdése után szükséghelyzetbe került utasok érdekében teendő intézkedéseket megtegye, és a kényszerű kinntartózkodás költségeit fedezze. Amennyiben az elsődlegesen meghatározott biztosítási esemény nem meríti ki a biztosítási keretet, akkor a fennmaradó összeget az átvett előlegek és részvételi díjak visszafizetésére kell fordítani.

A közlemény szerint annak érdekében, hogy a teljes kárigény összegét – mely alapján a kártérítés mértéke meghatározható – a QBE megállapíthassa, az egyéni kárigények bejelentéséhez az utasoktól a következő dokumentumokra szükség van az eredeti számlákra, a jelentkezési lapra, az eredeti befizetési bizonylatokra (eredeti csekk, bevételi pénztárbizonylat, átutalás esetén a banki kivonat másolata), az eredeti utazási szerződésre, valamint az eredeti, az utazási irodánál kapott összes egyéb dokumentációra, a szerződött utas bankszámlaszámára (vagy postai utalási címére), illetve elérhetőségére.

A biztosító a közleményben felhívja a figyelmet arra, hogy ezeket a dokumentumokat ajánlott küldeményként a QBE Magyarország címére kell megküldeni.

A biztosító postacíme: QBE Magyarországi Fióktelep 1442 Bp. Pf.101. e-mail: assistance@hu.qbe.com, telefon: 06 1 460-1500.

– MTI –