A monszun miatt nem tudunk dolgozni , így hát kezdetét vette az európai vakáció. A baráti körünk jelentős része szlovén huligán és huligánnő, ezért Indiába költözésünket megelőzően, sokat tartózkodtunk az ex Jugoszlávia területén. Az idei hazalátogatás alkalmával sem maradhatott ki a déli haverok keblünkre ölelése. Ljubljana a második otthonunk, öröm a viszontlátás, épp a neuronjainkat kötöttük le aldehid gyökökkel (söröztünk), mikor Matej barátom 47 nanoszekundum alatt győzött meg minket arról, hogy szikrázóan fényes ötlet elmenni velük nyaralni. Macedóniába, Ohridba.

Kis családom és Matej barátom, aki nem csak kitűnő zenész, hanem két indiai étterem tulajdonosa is Ljubljanában. Megfertőztük Indiával, na.

1200 kilométer, de megéri. Ohrid régi város, a világörökség része, a tengerszint felett 700 méterrel helyezkedik el. Az Ohrid tó a jégkorszakban jött létre, a vize hihetetlenül tiszta. A vízalatti látótávolság általában 30 méter körül van. Az árak nevetségesen alacsonyak, kicsit olyan, mint amikor a német jött az átkosban Magyarországra nyaralni.

DSC_0433.JPG

Az Ohrid tó (mindjárt jönnek az autók, nyugi! :))

Tett követte a terveket, közösen megünnepeltük a születésnapomat, majd hirtelen felindulásból belecsavartunk 5300 kilométert az asszony kocsijába. A szülinapból szülihónap lett, mert Matejék mentek vissza Szlovéniába, mi pedig megkeztük céltalan csatangolásunkat a Balkánon.

Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Macedónia, Görögország, Albánia, Montenegro és Bosznia területén át vezetett az ad hoc jellegű kirándulásunk.

DSC_0331 - Copy.JPG

320 liter gázolajat alakítottunk át mozgási energiává, a kocsi egészen jól bírta. Szlovéniába már beteg légtömegmérővel érkeztünk, az első javítás ott történt. Később Albánia adott nekünk egy felújított klímakompresszort, majd két nappal később egy hűtőventilátort is. Az elütött bogarakon kívül más káresemény nem történt.

Képeken lesz ma a hangsúly. A múltba révedünk és nyugodtan dőlünk hátra annak tudatában, hogy van élet a túlszabályzott és hülyebiztosra felépített rendszereken kívül is. Továbbá hihetetlen párhuzamokat tárok elétek. Macedónia a mi kis Indiánk. Nézzük csak szép sorjában.

DSC_0719_1.JPG

Banán nő a kertben

DSC_0396.JPG

A műszaki vizsga nem feltétele a forgalomban való részvételnek

DSC_0723_2.JPG

Személyautóba belefér egy nappali szoba

DSC_0731.JPG

A közlekedési múzeum kerítése túl alacsony és néha kigurulnak a járművek a raktárból

Gondolom sokan utaztatok Horvátországba. Arrafelé a délszláv autóipar remekei már a kisebb falvakból is kezdenek teljesen kikopni. Macedónián viszont nem söpört végig a modernizáció szele.

DSC_0339.JPG

Márkatalálkozó

DSC_0405.JPG

Elromlott ablakemelővel, bekapcsolt klímával az országúti forgalomban

DSC_0346.JPG

A helyi gyártású R4-es is közkedvelt a mai napig

DSC_0335.JPG

Zastava 1300. Gázosítva, vonóhoroggal, napi használatban.

DSC_0333.JPG

1961-től kezdte gyártani a kragujeváci üzem. Rendőrök és taxisok munkaeszköze is volt.

DSC_0332.JPG

250 like van a kolumbiai Zastava 1300 klub Facebook oldalán. Egy picit biztosan remeghet a klubtagok bal szemhéja az alkatrészbeszerzés miatt…

DSC_0343.JPG

A 600-as Fiat – Zastava jelvénnyel – 20 évig szolgálta a családokat. 1981-ben leállították a gyártását. Jobb későn, mint soha. Én még emlékszem arra, ahogy Krk szigetén a falusi rendőrök vonultak 750-es Zastavákkal. A fixen hajtott hűtőventilátor hangosabban visított, mint a sziréna.

DSC_0382.JPG

Szarajevóban készültek az I-es és II-es TAS Golfok. 1972-ben indult a gyártás, a Golf mellett Jetta és Caddy volt a palettán. Aztán 1992-ben Ratko Mladić megindította Szarajevó ostromát, 12000 ember mellett az autógyár is áldozatul esett.

DSC_0347.JPG

A műszaki vizsga szigorúságát hivatott prezentálni a huncutul kacsintó 123-as.

DSC_0721_1.JPG

1965-ben jelent meg a Peugeot 204. Az első Peugeot volt széria tárcsafékkel szerelve. Macedóniában ez a példány kapott még vonóhorgot, gáz szettet és vidám napi használatot.

DSC_0729_1.JPG

Citroen Ami 8 sütkérezik a napon. 1969-ben látott napvilágot, 600 köbcentis, két hengeres boxer dolgozik a gépháztető alatt.

DSC_0424_1.JPG

A régi és az új autó. A Lada jobban harmonizál az épülettel.

DSC_0572_1.JPG

Mondta az asszony, fotozzam a várat. Ó dehogy. Ezek a falak ezer év múlva is itt fognak állni, de mi lesz azokkal a szép TAM teherautókkal?

DSC_0427.JPG

Kedvesen bárgyú tekintettel teszik egykedvűen a dolgukat.

DSC_0423.JPG

A szerbiai Kruševacban lévő munkagép gyárban a branding új értelmet nyert. Igen, ennek a lánctalpas markológépnek a márkája: Október 14.

DSC_0524.JPG

A ljubljanai Litostroj gyárból gördült ki ez a targonca, néhány emberöltővel ezelőtt. Ma már turbinákat is gyártnak erőművekbe.

A járműveken kívül megkadt a szemem más, múltidéző tárgyakon is.

DSC_0722_2.JPG

Az átjárás megakadályozása még hátrfelé nyíló (libakergető) Zastava ajtókkal.

DSC_0556_1.JPG

Velem egyidős babakocsik az utcán

DSC_0342.JPG

Old is gold, avagy van élet a kerámialapos tűzhelyen innen is.

Remélem nem bánjátok, hogy a mai cikkben inkább a képek domináltak. Boldogság töltene el, ha csak egy kicsit is át tudtam volna adni nektek Macedónia hangulatából. Ha van lehetőségetek, mindenképp látogassatok el arra. Az egy hónapos körutunk abszolút nyertesei Macedónia és Albánia. Kedves emberek, gyönyörű tájak, szolíd árak jellemzik mindkét országot. A végén természetesen jön a busz és még egy ráadás.

 

 

DSC_0663_1.JPG

Már csak a működő lámpákat kéne kirugdosni és máris állhatna forgalomba bármelyik indiai vonalon.

 

A rádás pedig egy gyorsan ellőtt képkocka a szarajevói villamosról. Ugye mindenki megismeri a hátsó lámpát! 🙂

DSC_0327 - Copy.JPG

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikaiüzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek aFelhasználási feltételekben.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2013.08.09. 17:33:06

Na, hát ilyen postra nem számítottam itt! Köszi! A tuning-villamos olyan, mint az autós kártyában a Lola-T: Mindent visz!

Rocko- 2013.08.09. 20:06:44

azt a rohadt!
jah, hát rohadnak is ezek kérem szépen. 🙂

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2013.08.09. 21:37:42

@Sam. Joe: lázasan keresem a Görögországban és Albániában lőtt képeket. Ha nem bánjátok azokról is mesélek egy kicsit, aztán húzok vissza Indiába, lassan vége a monszunnak.

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2013.08.09. 21:42:26

@Rocko-: rohadnak, de szerencsére elég lassan 🙂

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2013.08.10. 08:50:45

@dondiridongo: Abszolút ide velük! Görögországban döbbenetes dolgok tudnak eléd vetülni, azt én is tudom, de én mindig úgy jártam, hogy szigorúan akkor amikor nem tudtam lefotózni! A lépcsőshátú R5-öst azóta sem hiszi el nekem senki… Egy albán ismerősöm azt mondta, hogy náluk fut a világ lopott Mercijeinek túlnyomó többsége, szóval kíváncsi vagyok, hogy mit láttál!

Flankerr 2013.08.10. 14:29:40

@dondiridongo: jöhet, jöhet, mert ez is jó volt, tehát az is az lesz..:)

kewcheg 2013.08.11. 17:26:20

@dondiridongo: Montenegróban nyaralván én is megpróbáltam alkatrészt lőni a Zastava 55GTL-embe. Sajna már ott se gyakori, valamilyen rendőri szerv cirkált vele Herceg Noviban,meg az orvosi ügyeletnek volt ilyen modernizált Koralja.(sajna a gyereket vittük) Alkatrészboltot felhívta a szállodából egy magyar srác,gyakorlatilag semmijük nem volt,amit kértem.Szerbia jobb lett volna,de azon éjszaka mentünk át.Ott meg sok roncsot láttam,valószínűleg bontók lehettek az út mellett…

visszakettopadlogaz 2013.08.11. 17:53:01

volt egy macedon ismerosom vagy 10 eve, milyen autot vett Kaliforniaban? Yugot. Ezeknek ez a verukben van.

effendi79_ 2013.08.11. 19:13:02

A harmadik kép nagyon ütős! 
kopirájt, mi? 🙂

Katana750 2013.08.11. 21:05:29

Az a 4 lámpás Zastava nagyon bejön. Faterom szerint Fiat is volt ilyen de 2300as motorral. Igaz ez?

Scaleo 2013.08.11. 21:05:45

Tavaly nyáron voltam Ukrajnában, hát ott is van egy sajátos autópark… 😀 Ladák minden mennyiségben, Moszkvicsok, Zastavák, az újabb autók között rengeteg kínai (Chery, Geely stb.), sok olyan, amit még azelőtt sose láttam. (Mondjuk ezen nem is lepődtem meg, miután mondták, hogy tiltják a külföldi autóbehozatalt, és emiatt meglehetősen eltorzult az autópiac: millió forintnak megfelelő összegért vannak 20 év körüli autók.)

De ez a képsorozat sem akármi, az utolsó kép pedig mindent visz. 🙂

Ándi bácsi 2013.08.11. 21:25:13

Zsír poszt, köszi!

Azt hittem az Octavia I. tádé elpusztíthatatlan, bár ez a konkrét már PD gondolom. Micsoda fos!

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2013.08.11. 21:38:22

@Ándi bácsi: TDI, megbolonditva egy csipetnyi negykerekhajtassal. Most fordult a 208 ezredik kilometerbe a szamlalo. Eddig meg csak kopo-fogyo alkatresz volt cserelve. Gyari meg a kuplung, a lengescsillapitok… Eljott a zsebbe nyulas ideje a gondtalan evek utan. Ez van.

Nemi gumialkatreszt is illene mar az elso futomube szorni. Jovo heten az is meglesz.

Sayniqua 2013.08.11. 21:38:29

A képek láttán némi nosztalgikus feeling kerített hatalmába. 97-98 ban az SFOR keretein belül sok helyre eljutottam, és ugyanezt láttam akkor is. Vannak dolgok amik lassan, vagy nem nagyon változnak. 
A Balkán örök! 🙂

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.08.11. 21:40:08

„an élet a túlszabályzott és hülyebiztosra felépített rendszereken kívül is. „
Itt annyira azért nem veszem észre, hogy túlszabályzott lenne 😀

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2013.08.11. 21:41:03

@Scaleo: Ukrajnaban is vannak csodak. 🙂 Azt hallottam amikor arra jartam, hogy egy millaert adjak a Cherry QQ-t, de kettot kell venni belole, mert akadozik az alkatreszellatas. Moldovaban szinten.

Ándi bácsi 2013.08.11. 21:43:22

@dondiridongo: ‘TDI, megbolonditva egy csipetnyi negykerekhajtassal. Most fordult a 208 ezredik kilometerbe a szamlalo. Eddig meg csak kopo-fogyo alkatresz volt cserelve.’ 

– Ezért mondom hogy fos. 208 kiló haha. Évjárat? Mert a PDre meg az örvénykamrásra is TDI van írva..:) 1.9es 90 lovas?

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2013.08.11. 21:46:35

@kewcheg: Herceg Novit mi is lattuk 🙂 

3 euroert akartak rammelegiteni a literes asvanyvizet. Etlap szerinti ar. Ember. Hat Albaniabol jovok. Az ilyen araktol beteg leszek gyorsan es tartosan.

Andrej baratom csaladjanak alkatresz kereskedelmi halozata van Szloveniaban. Ha elkuldod mi kell, megkerdezem tole.

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2013.08.11. 21:50:45

@Ándi bácsi: 2002-es, 90 lovas TDI. A valtozo geometriasnak volt piros I-je, A PDTDI-nek meg az osszes, vagy valami ilyesmi.

DrSzoke 2013.08.11. 21:53:24

@Ándi bácsi: Biztos volt orvenykamras 1.9 az octaviaban….

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2013.08.11. 21:53:59

@Ándi bácsi: Az a 90 meg inkabb 110 mar. Volt nemi szofter csere meg 1 eves koraban.

Ándi bácsi 2013.08.11. 22:05:46

@dondiridongo: Haveromnak ilyen van a Passatjában(1,9 90 örvény) 98 óta gurul a családjukban most van benne 460K, és egész autószerü. 

De a 2002 szerintem már PD. Mindenesetre azok között is vannak nagyon sokat futottak.

Mivel a zasszonynak úgyis csak a színe a lényeg, mert új szögből a saját autóját sem ismeri meg mondjuk fényképen, szakértő tanácsom szerint benzines Mazdát vegyél ha ez kidől.

Ándi bácsi 2013.08.11. 22:07:56

@Ándi bácsi: Vagy Hujundájt, Kiát, ilyesmit. De Indiában csakis Mahindrát.

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2013.08.11. 22:17:06

@Ándi bácsi: fogyasztasban azert a benzines Mazda nem lesz verseny
tars. Az 5300 km-re 6 liter alatti atlag jott ki.

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2013.08.11. 22:22:15

@Ándi bácsi: az elozo posztokban lathatod az indiai flottat. A ceges auto Mahindra.

Scaleo 2013.08.11. 22:40:36

@dondiridongo: Ott minden akadozik. 🙂 Nyilván keveset láttam még a világból, de én ilyen ledurrant, bizonyos területeken szinte a harmadik világ színvonalát hozó országban azelőtt még nem jártam. Még Románia is köröket ver rá fejlettségben.

DrSzoke 2013.08.11. 22:46:47

@Ándi bácsi: Konyorgom,az octaviat a budos eletben nem gyartottak orvenykamras dizellel!!!!!!Passatbol a malacorrunak mondottban van utoljara a regi 1.9td talan 94-95 tajekaig.Mar a feszliftesben sem volt kamras sztem,de a 97-tol gyartott B5-ben meg tuti nem.Ami az octaviaban van /az elejen,talan 2000,2001-ig/ es te epp fikaztad,az a valaha gyartott egyik legidotallobb es legagyonuthetetlenebb dizelmotor,az 1Z kodu 90 lovas tdi,de meg veletlenul sem kamras.

Ándi bácsi 2013.08.11. 23:04:51

@dondiridongo: Ne légy fillérb*szó, nem éri meg…:)

@DrSzoke: Én azt hittem hogy a kamrás után rögtön a PD jött, de lehet hogy te jobban tudod. Az Oct I.-ben volt nem PD is (pl. EZ a 4kerekes 90/110 lovas) és 100/130 ovas PD is.

Ándi bácsi 2013.08.11. 23:06:04

@DrSzoke: Nem a motort fikáztam, hanem a konkrét autót.

DrSzoke 2013.08.11. 23:18:21

@Ándi bácsi: Semmi gaz,csak engem a csipobol lefosozunk barmit dolog felhuz.Holnap reggel egy garantaltan 123 ezret futott elso gazdas corollat fogok kuplungozni. Normalis hogy ennyi futas utan kell? Nem.Ettol egy fos lesz a corolla? Nem,egy kurva jol megepitett auto.

Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal