Az utóbbi hetek tragikus eseményei,  amikor is kábítószerként eladott gyilkos szerek hatására négy gyermek életét vesztette, arra ösztönözte Kállai Csaba cigány fővajdát, hogy a kábítószer fogyasztás és terjesztés, valamint az igen nagyarányú, úgynevezett megélhetési bűnözés ellen fellépjen. Az országjárás célja, hogy a cigányvajdák figyelmébe ajánlja mindezen eseményeket, és összehangolt, együttes cselekvésre szólítsa fel őket.

 

Hosszú idők óta a cigányság problémáit a többségi társadalom kívánja megoldani, az eseti eredmények kivételével azonban kijelenthetjük, hogy a megoldások hatékonysága igen alacsony. Mint ahogy azt a fenti példa is mutatja, egyesek haszonszerzés céljából még attól sem riadnak vissza, hogy az emberi élet kioltására alkalmas gyilkos szereket áruljanak. A fővajda úgy ítéli meg, hogy ez az a pont, ahonnan nincs tovább, itt már cselekedni kell, „gyilkosok közt, cinkos, aki néma”. Kállai Csaba szerint, amennyiben a vajdák hathatós támogatást kapnának, a cigányság körében meglévő problémákra sokkal hatékonyabb megoldást találhatnának.

Az országjárás első két állomása Szombathely és Békéscsaba volt, következő állomásunk Miskolc, ahová meghívást kapott a város polgármestere, a megyei és városi rendőrkapitányságok, Borsod-Abaúj-Zemplén megye cigányvajdája. Az országjáráshoz csatlakozott Kertész Lóránt, a Belügyminisztérium kisebbségi referense is.