Forrás: portfoliofinancial.hu
Nyitáskor 2,4 százalékos mínuszban állt, majd két hullámban tovább szakadt hétfőn az OTP-részvények árfolyama a budapesti tőzsdén. A kereskedés első órájában jött a hír, hogy Csányi Sándor vezérigazgató cége, a Bontitás 2002 Zrt. újabb 650 ezer darab részvényt értékesített, így már csak ötszázezer részvény maradt a birtokában (Csányi személyes tulajdona még pénteken tízezerre esett vissza).

 

A kereskedés első perceiben folytatódott az OTP lejtmenete: percek alatt 3,8 százalékos mínuszba, 4040 forintig csökkent az árfolyam. Nem sokkal később nullába is visszatért az árfolyam, ám az újabb Csányi-eladásokról szóló hírek újra lejtőre tették a részvényt, amely délelőtt négyezer forint alá is benézett. A forgalom meghaladja az ötmilliárd forintot, egyszóval nagy a csapkodás a piacon.

Az egyelőre nem tudni pontosan, hogy miért számolta fel részesedésének javát a legnagyobb magyar bank vezetője. Az OTP hivatalos tájékoztatása szerint mezőgazdasági vállalkozásaiba forgatja át a milliárdokat Csányi, a bank által cáfolt sajtóértesülések szerint pedig egészségügyi problémái, és közelgő visszavonulása miatt adott el ennyi papírt. A piacon egyelőre találgatnak, sokan arról beszélnek, hogy az OTP vezére üzenetet akart küldeni a kormánynak, mások pedig arról, hogy valamit tudhat a közelgő devizahiteles mentőcsomagról, és ezért menekül.