Földesi Norbert  az MSZP miskolci önkormányzati frakciója a közlemúltban kezdeményezte, hogy a trafikmutyi károsultjainak megsegítéséről rendkívüli közgyűlésen tárgyaljanak a város fideszes vezetésével. Határozati javaslatukban a következő szerepel: „Miskolc Megyei Jogú Város Képviselő-testülete felkéri a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-t, hogy a kormány javaslatával összhangban bővítse ki a nyertesek körét, megadva a lehetőséget ezzel a helyi vállalkozók számára, hogy a megélhetésük forrásául eddig végzett tevékenységüket tovább folytathassák”.

 

Szeretnék még elérni azt is, hogy a közgyűlés hozzon létre egy ad-hoc bizottságot, – mint az az előterjesztésben olvasható – „a trafikügy helyi vonatkozásai feltárására, a helyi trafikkárosultak megsegítése érdekében szükséges intézkedések kidolgozására”. A bizottság egyúttal vizsgálja ki a visszaéléseket, különös tekintettel „a trafikmutyiban érintett közszereplőkre”. Az előterjesztésben fel is sorolják, kik azok a közszereplők, akik esetleges érintettségét a bizottságnak vizsgálnia kellene. Ők a következők: dr. Kriza Ákos, Sebestyén László, Csöbör Katalin, Takács Gábor, Nánási-Kocsis Norbert.

A rendkívüli közgyűlést végül július 18-a, 9 órára hívta össze a város polgármestere.